Büntetés

2024.02.03. 04:56

Milliókat fizet az RTL

A „Sztárbox” erőszakos tartalmai miatt 10 millió forint, Fekete Pákó megalázásáért pedig 3 millió forint bírságot kapott a Somogyban is népszerű kereskedelmi tv csatorna, az RTL.

Nem megfelelő korhatári kategóriába soroltan és nem megfelelő időpontban sugározta a „Sztárbox” november 5-i epizódját az RTL – állapította meg a Médiatanács a január 30-i ülésén. A műsorszámot ugyanis az erőszakos jelenetek miatt 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelöléssel kellett volna ellátni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lett volna közzétehető.
Tízmillió forint bírságot szabott ki a „Sztárbox” november 5-én sugárzott epizódja miatt az RTL-re a Médiatanács, emellett a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére is kötelezte. Eltört hüvelykujj, bokaszalag-szakadás, bordarepedés – a „Sztárbox” durvaságát jelzi, hogy már a felkészülés során is súlyos sérüléseket szereztek a ringbe szálló hírességek. A „Sztárbox” nem sport-, hanem szórakoztató show-műsor, amely hatásvadász módon, mintegy közvetítő közegként használta a résztvevőkre egyáltalán nem veszélytelen ökölvívást úgy, hogy a műsorszámban nem a sportág szabályai szerint folytatták le a mérkőzéseket – állapította meg a Médiatanács. A műsorszám gyermekkorú nézői akár azt a téves következtetést is levonhatták a látottakból, hogy a konfliktusok kezelésének elfogadott módja az agresszió.
Az RTL az érintett epizódot a III. korhatári kategóriába soroltan (12 éven aluliak számára nem ajánlott) tette közzé 19.30-tól. A Médiatanács döntése értelmében a műsorszámot a benne halmozottan előforduló erőszakos jelenetekre tekintettel a IV. korhatári kategóriába (16 éven aluliaknak nem ajánlott) kellett volna sorolni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna műsorra tűzni. A Médiatanács további két eljárásban vizsgálja a Sztárbox különböző adásait, amelyekben később születik döntés.
Az RTL-t egy másik műsorszáma miatt is elmarasztalta a Médiatanács: a „Reggeli” október 25-i adásában ugyanis Fekete Pákót alázták meg a műsorvezetők azzal, hogy a kamerák előtt „levizsgáztatták” állampolgári alapismeretekből. Fekete Pákó alappal számíthatott könnyed, barátságos hangvételű beszélgetésre, ehelyett a műsorvezetők olyan helyzetet teremtettek, amelyet nem tudott megfelelően kezelni. Ezzel a szituációval műsorvezetők visszaéltek, a vendégük hiányosságaira fókuszáltak, és gúnyolódtak rajta. A Médiatanács határozatában kiemeli: a médiaszolgáltató megvalósítja az emberi méltóság megsértését, amikor úgy mutat be egy szereplőt, hogy figyelmen kívül hagyja, illetve megsérti a társadalmi együttélés alapvető normáit – ebben az esetben a társadalmi integráció előmozdítását, a közösségi szolidaritást, az egymás iránti tiszteletet. A súlyos jogsértés miatt a Médiatanács hárommillió forint bírságot rótt ki az RTL-re, emellett a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére is kötelezte.
Bejelentésre vizsgált a kiskorúak védelme szempontjából a Médiatanács egy, december 15-én megjelent Telex-cikket, amely egy beágyazott videót is tartalmazott Osváth Zsolt bemutatta a melegesküvőjéről készült videóját, erre a YouTube vizsgálni kezdte” címmel. Ebben Osváth Zsolt és párja, Patrik, élettársi kapcsolatuk hivatalos bejegyzését ünneplik, a cikk pedig arról tudósít, hogy a videoplatform-szolgáltató olvasói bejelentések nyomán belső vizsgálatnak vetette alá a felvételt, és amíg ez le nem zárul, nem sorolja a videót az ajánlott tartalmak közé.

A médiatartalom-szolgáltatók szerkesztői felelőssége a beágyazott videókra is kiterjed, tehát azok az internetes sajtótermékben megjelent cikkek részének tekinthetők. A sajtótermékekre vonatkozó gyermekvédelmi szabályok szerint pedig, ha egy médiatartalom súlyosan károsíthatja a kiskorúak szellemi, erkölcsi vagy fizikai fejlődését – különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, indokolatlan erőszakot tartalmaz –, csak olyan műszaki vagy egyéb megoldás alkalmazásával tehető elérhetővé, amely biztosítja, hogy ahhoz kiskorúak ne férjenek hozzá. A hatósági ellenőrzés szerint viszont sem a cikk, sem az abba beágyazott videó nem tartalmazott olyan káros elemet, amely a kiskorúak fejlődését hátrányosan befolyásolhatta volna, ezért a Médiatanács nem indított eljárást.

A médiahatóság mindezeken túl a román társhatósághoz is fordult a Moziverzum csatornán november 28-án 18 óra 40 perctől sugárzott „Szükségállapot” című film korhatár-besorolása miatt, amelyet 12 éven aluliaknak nem ajánlottan tett közzé a médiaszolgáltató. A Nemzeti Filmiroda besorolása és a Médiatanács vizsgálata szerint viszont a film az erőszak realisztikus ábrázolása miatt a magyar szabályozás alapján 16 éven aluliak számára nem ajánlott, IV. korhatári kategóriába tartozik, ennek megfelelően kizárólag 21 órát követően lehetett volna közzétenni, ezért a médiahatóság felkérte a román társhatóságot a szükséges intézkedések megtételére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában