Fészekrenoválás

2024.03.03. 21:00

A gólyahír már új fészkekbe érkezhet az idén Somogyba

Új fészkekbe érkezhetnek haza idén tavasszal a gólyák jó néhány somogyi településen. Az áramszolgáltató és a nemzeti park munkatársai csütörtökön Csökölyben helyeztek fel új fészektartót.

Góz Lilla

Miután áramtalanították a csökölyi Rákóczi és a Petőfi utcában a villamos hálózatot, az áramszolgáltató dolgozója egy kosaras autó segítségével közelítette meg az oszlop tetején a fészket. A régi helyére fém fészektartó, rá egy új fészekalap került. A fűzfavesszőből készült fészket iskolásokkal közösen fonták a nemzeti park munkatársai. 

– Egyre több gólya találja meg fészkelőhelyét emberi környezetben – mondta el Daróczi Zsolt, a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre. – Mielőtt tavasszal visszatérnek délről hazánkba, biztonságosabbá tesszük, szigeteljük a villanyoszlopokat. Csökölyben és környékén még tartanak háziállatokat, így a bőségesebb táplálék miatt itt szép számmal fordulnak elő gó­lyapárok. A faluban több fészek is található, amelyek többsége lakott volt tavaly is. 

Fotók: Lang Róbert

Kedves Brigitta, az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs munkatársa azt közölte: a gólyák őszi elvonulásától idén március közepéig a teljes szolgáltatási területükön végeznek madárvédelmi beavatkozásokat, hogy a gólyákat erős fészkek várják azokon a magaslati helyeken, amelyeket korábban a madarak fészkelésre alkalmasnak találtak. Hozzátette: a csaknem féléves időszakban a fészkek állapotjavításán túl számos hálózati beavatkozást is elvégeznek, hogy biztonságossá tegyék a fészkek közelében lévő villany­oszlopokat, transzformátorállomásokat. – Madárvédelmi burkolattal, szárny­terelő eszközökkel, valamint madárkiülőkkel szereljük fel a természetőrök által megjelölt oszlopokat – mondta el Kedves Brigitta. 

Somogy vármegyében az áramszolgáltató nagykanizsai és kaposvári üzemének szakemberei végzik a munkákat. Siófok, Kaposvár, Balatonfenyves mellett számos kisebb településen is végeznek beavatkozásokat: többek közt Jákó, Ötvöskónyi, Kutas, Csököly, Rinyaszentkirály, Somogysámson, Somogyzsitfa, Kéthely, Bolhás, illetve Kaposfüred településeken kapnak idén tavasszal az érkező gólyák biztonságos, új fészkelőhelyet. 

Somogyban harminchat fióka született 

Az idén 50 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) adatai szerint 2019-ben mintegy 4 ezer gó­lyapár volt hazánkban. 2023-ban 4 550 párra volt becsülhető a számuk. Ez bő 10 százalékos emelkedés a négy évvel ezelőtti mélyponthoz képest. A gólyapárok összesen 5 007 fiókát neveltek fel, az átlagos fiókaszám 2,96 volt, ami a sokéves átlagnál jobbnak számít. Somogyban tavaly 36 fióka született. – Az idei évben lesz az első próbálkozásunk, hogy Nagybajom külterületén 2022-ben helyreállított vizes élőhelyre műfészektartókat rakunk ki, és kíváncsian várjuk, hogy a gólyák a falu helyett ezt az élőhelyet választják-e – mondta el Daróczi Zsolt. Hozzátette: a vizenyős területen a legelőmarhák közelében bőségesen akad ugyanis a madaraknak táplálék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában