2024.03.03. 09:04
Segítő kezet nyújtanak a balatoni fejlesztésekhez
Ahogy a korábbi években, úgy idén is lehet számítani a támogatások terén Somogyban a Balaton Fejlesztési Tanácsra (BFT).
Fotó: NEMETH LEVENTE FOTO
– A tervezés szakaszában járunk, de reményeink szerint hamarosan pályázhatnak az érintett települések forrásokra – mondta Szajcz Adrián, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke.
A tóparttal rendelkező vármegyei önkormányzatok támogató javaslatai mellett a tervek szerint a Balaton régió számára idén is külön forrásokat biztosít majd fejlesztési és rendezvényekkel kapcsolatos pályázatokra a Balaton Fejlesztési Tanács. Előzetes információk szerint a Balaton-fejlesztési feladatok támogatására a minisztérium a 2024-es évben 190,7 millió forintot használ fel.
A rendelkezésre álló forrást a korábbi években kialakult ügymenetnek megfelelően kívánják felhasználni. Támogatják a településfejlesztési beruházásokat, a közbiztonság-vízbiztonság fejlesztését, kiemelt és települési identitást erősítő rendezvényeket, a BFT által lebonyolított térségi programokat, projekteket, a Balatoni Partnerségi Program és a Mozdulj Balaton Programot, térségi tájékoztatási feladatok ellátását, térségi fejlesztéseket megalapozó társadalmi, gazdaságszociológiai elemzések, kutatások elkészítését.
– A térség klímaadaptációs tevékenységének további ösztönzése, segítése érdekében a 2024-es évben is szeretnénk folytatni a megkezdett munkát, melyhez ismételten kértük az Energiaügyi Minisztérium támogatását 750 millió forint forrás biztosításával – mondta Szajcz Adrián. Hozzátette: a forrást az előző évek programjainak folytatásaként az önkormányzati klímaadaptációs fejlesztések pályázati úton történő támogatására és a középiskolás szemléletformáló verseny 2024/25-ös tanévre szóló fordulójának megszervezésére tervezzük felhasználni, melynek aktuális témája a lakossági energetikai fejlesztési lehetőségek megismertetése a középiskolás korosztállyal.
Az egyes fejlesztési források részletes felhasználási feltételeit a pénzügyi szabályok ismeretében tudják majd meghatározni. – Természetesen elsődleges célunk, hogy minél több forrás érkezzen a BFT támogatásai által Somogyba az idén, hogy tovább erősödhessen, fejlődhessen a Balaton és környéke – húzta alá az alelnök.