Sirályok

Merthogy Ilja Bocsarnikovsz, az ifjú orosz rendező, aki a Meggyeskertet is színpadra álmodta 2020-ban Kaposváron megszállott színházcsináló, s a Sirály is a színház körül „kering”, miközben nemzedékek, szokásrendek feszülnek egymásnak. Tulajdonképpen mindannyian sirályok vagyunk; arra vágyunk, hogy széles szárnycsapások közepette, szabadon szeljük a levegőeget, és az Isten által belénk kódolt tehetséget megmutassuk a nagyvilágnak. Ki-ki lehetősége szerint… 

Tulajdonképpen mind sirályok vagyunk

A Sirály láttán végre újra az az érzése lehetett a közönségnek: valami „nagyon kaposvári” született. Olt Tamás Bánk bánjában, illetve az Ádám almáiban, melyet Horváth Illés rendezett – hogy csak a közelmúltból említsek példákat – már átélhettük korábbi előadások bizsergető katarzisát, de a Sirály szereplői magasra emelték színházukat, és vele együtt a művészet nemes ügyét. Mészáros Sára Arkagyinaként, Fándly Csaba Trepljovként, Hüse Csaba Trigorinként, Szalma Tamás Szorinként remekelt. De a színmű további szereplői is bámulatos jelenléttel ajándékozták meg a publikumot, amely bravózások, füttyentések kíséretében, vastapssal mondott köszönetet az élményért. Nyinát, a fiatal lányt, aki e dekadens világban tisztaságával és művészetével akar ünnepelt színésszé válni, Csapó Judit játszotta – kezdeti visszafogottságától kis idő után végleg megszabadulva –, lenyűgözően. Úgy, ahogy 1971-ben Molnár Piroska Zsámbéki Gábor rendezésében. A Sirály premierje a színésznő 26. születésnapjára esett, s e darab valóban szakmai megújulást hozott a teátrumnak. Utána még számos másik, melyek mindegyike a Kaposvár-jelenség részévé válhatott. Trepljovot Kiss István alakította: a tragikusan elhunyt fiatal színész és Piroska kettősének fotóját választottam a Kossuth-díjas művésznővel készített beszélgetőkönyvem hátlapjára. Nyina ragyog rajta. Úgy, mint utódja, 53 év után, kit szintén kegyeibe fogadott Thália. E földön kívüli ragyogással jelen lévő, törékeny színésznőnek a nézőtér ötödik sorából olyan jelentős színpadi sikereket kívánok, mint amilyent a Sirályban nyújtott. Évtizedek múltán pedig olyan élményt, mint amilyet az egykori „szürke” Medvegyenko, a tanítót játszó Verebes István is felidézett 29 éve írott levelében Molnár Piroskának: „igazi nagy példája vagy annak az egészséges szívósságnak, amiről Csehov beszél, s amiért Te nekem Nyina maradsz, a Sirály. Engem nem is érdekel, hány éves is vagy éppen! A nap mindössze alkalom visszakapaszkodni egykori valónkba! Sokaknak van szüksége Rád; az akkor ott élők közül, a közben körötted lévőknek, s a fiataloknak például: PÉLDÁUL. (…) Hogy végig hű lehet maradni Nyinához, hogy másképp nem is lehet, hogy lám, érdemes!” Verebes meglepetésnek szánt levelét, amelyet Piroska 50. születésnapjára küldött, 1995. szeptember 30-án Beze­rédi Zoltán olvasta fel a kaposvári megyei könyvtárban rendezett könyvpremieren, melyen az ünnepelten kívül ­további 4 Kossuth-díjas vett részt: a könyvelőszót író Fodor András, Babarczy, Ascher és Takáts Gyula, a könyvtár későbbi névadója. Régen volt, de igaz volt.