A siker kulcsa

2024.04.04. 10:18

Hazahozta szaktudását Pestről a szülővárosába

Tizenkét évvel ezelőtt döntött úgy Kruk András, hogy hazaköltözik Kaposvárra négyéves fővárosi lét után.

A döntést tett követte, és azóta a Kometa 99 Zrt. csapatát erősíti, ahol végigjárta a ranglétrát az elmúlt évek során. – Kontrollerként kezdtem, azóta vezettem a kontrollingot és jelenleg kontrolling-számviteli vezetőként dolgozom a társaságnál. Nagyon szeretem a munkámat, mert itt mindig pezsgés van és látom a következő lépést, a célt, amit el kell érnem, mondta Kruk András. Aki úgy véli, ha valaki sikereket akar elérni, annak bizony sok munkát kell fektetnie a cél elérésébe. 

A fejlődés fontos számára, azért is elégedett a munkájával, mert a Kometa 99 Zrt. munkatársaként erre megvan a lehetősége, és a folyamatos tanulásra is van mód. – Szerencsére mindig olyan munkatársaim és főnökeim voltak, akiktől nagyon sokat tudtam tanulni. Ez egy állandó folyamat, és úgy érzem, hogy még sok minden van, amiben fejlődni tudok – mondta a Kometa 99 Zrt. kontrolling és számviteli vezetője. 

A szakember a Kaposvári Egyetemen diplomázott pénzügy-számvitel szakon, hiszen a számok mások számára sokszor titokzatos világa őt mindig is vonzotta. – Szerettem a matematikát és szeretem a számokat is, hiszen sok mindent megmutatnak, és azokból sokat ki lehet olvasni. Például a mögöttes tartalmat és értékeket is könnyebb odatenni, ha konkrét számokat, vagy tendenciákat látunk – fogalmazott Kruk András. 

– Vezetőként két oldala van ennek a munkának: egy csapatot irányítok, de megfelelő tudással is kell rendelkeznem, hogy szakmailag is megfelelő teljesítményt nyújthassak. Ezt a kettőt nehéz összeegyeztetni, mindkettő nagyon idő- és energiaigényes. A kettő közötti egyensúlyt nehéz megtalálni, amikor az emberhez tartozik 15-20 ember. Napi szinten kell foglalkozni azzal, hogy a csapatom tagjai mit és hogyan tesznek. Természetesen ehhez párosul a felelősség is, de a legnagyobb kihívás a munkámban mégis az operatív feladatokat és a vezetési feladatot összeegyeztetni és az egyensúlyt megtalálni – tette hozzá. 

Habár az manapság már ritka, hogy valaki a húszas éveitől kezdve több mint tíz évig ugyanazon a munkahelyen dolgozik, Kruk András mégis úgy érzi: a lehető legjobb helyen van a Kometánál. – Az sosem volt számomra kérdés, hogy jó döntés volt hazaköltözni Budapestről a multinál töltött évek után. A Kometa 99 célja, hogy vonzó munkahely legyen a városban, a régióban és nekem meggyőződésem – ahogy én sem –, nem mindenki akar a fővárosban dolgozni vagy külföldre menni. A cégünk célja az is, hogy ezt a lehetőséget megadja – tette hozzá a Kometa 99 Zrt. kontrolling és számviteli vezetője. 

Aki amellett, hogy szereti a munkáját és igyekszik egyensúlyt találni munka és magán­élet között, igyekszik szenvedélyének is hódolni. 
– A kosárlabda fiatalkorom óta nagy szerelem, úgyhogy nagyon örültem, amikor ez a három számomra fontos dolog találkozott: a kosárlabda, a Kométa és Kaposvár – utalt arra, hogy a húsipari vállalat Kaposvár NB I.-es kosárlabdacsapatának főszponzora 2022 óta. Kruk András, ha teheti, kilátogat a meccsekre, sőt idegenbe is szívesen kíséri a csapatot. De persze nemcsak nézni, hanem űzni is szereti a sportot, ő maga a futás elkötelezett híve. Hetente több alakalommal is futócipőt húz, hogy átmozgassa magát és felfrissítse elméjét.

– Szeretem a csendet, ami a munkában nincs meg, de otthon sem jellemző, hiszen egy 11 éves kislányom és egy 10 éves fiam van. A futás az a tevékenység, amely tökéletesen kikapcsol, ott igazán letisztulnak a gondolataim, ami nagyon jólesik. Szívesen vállalok hosszabb, akár maratoni távokat is, és ha csak tehetem, a természetben futok – mesélte a kaposvári közgazdász. Mindemellett, ha csak teheti, szabad­idejét családjával tölti, akikkel igyekszik minél több feledhetetlen emléket gyűjteni, hiszen nagyon szeretnek utazni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában