Tanít az élet

Színes kavalkád, jó családi móka a játszótéravató: a hétvégén átadták a felújított Léva közi játszóteret Kaposváron, és összefogtak az Aranyhárs utcaiak, hogy felújítsák az övükét. A játszótér igazi közösségi tér, csevegnek a szülők, mozoghatnak a gyerekek. Az én koromban leginkább homokozni lehetett vagy hintázni, de ma már széles a kínálat. A sok szép játék azonban nem minden. 

A minap gyalogszerrel átvágtam egy játszótér közelében, nem álltam meg, de önkéntelenül is megütötte a fülemet, hogy miről beszélgetnek a gyerekek. Egy nyolc év körüli kisfiú éppen ült és ringatózott a hintában, és hátraszólt két kislánynak, hogy ad nekik ötszáz forintot, mert a lányok emiatt nyaggatták. Mire az egyik bájos, hasonló korú kislány korát meghazudtolóan, erélyes módon felcsattant:

„Hatszáz forint az a nyavalyás chips, hát nem érted, ember?”. A meglepően felnőttes reakció elgondolkodtatott, vajon kitől tanulta ezt a gyerek? Vitathatatlan, hogy a családban látta. Egy iskolapszichológus említette nekem, hogy nem a dumával nevelünk, hanem a példával, amit önkéntelenül követ a gyerek. A játszótér, a csilivili gyermekjátékok, a menő ruhák, a gyakori internetes időtöltés nem pótolja azt, hogy a szülőknek a helyes úton kell tartani a gyermekeket még akkor is, ha a mai világban sok a kísértés. S hogy mi az a helyes út, azt mi is csak érezni tudjuk, de bízunk benne, hogy a családból hozott, szüleinktől, nagyszüleinktől kapott iránytűnk nem hagy cserben.