Jubileum

2024.05.26. 09:05

Hatvan éve végezték el az iskolát

A hétvégén érettségi és osztálytalálkozók dömpingjét tartották az iskolákban, de közülük is kiemelkedik egy különleges osztály, melynek tagjai 1964-ben végeztek a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban.

Olyan neves kaposvári családok sarjai jártak az 1960-ban indult D osztályba, mint a Duráczky vagy a Gyócsi család, de velük érettségizett Leitner Sándor és Varga Csaba filmrendező. Két diáknak később a munkahelyévé vált a gimnázium: az azóta elhunyt Bernáth Sándor mellett Vermes István 36 éven át testnevelés tanárként dolgozott ott, vagyis összesen 40 évet töltött az iskola falai között. Az osztályban 34-en érettségiztek, 17-en élnek belőlük, és 16-an jelentkeztek, hogy megünneplik a 60 éves érettségi évfordulót, csak egy volt diák, az Amerikában élő Garbera Péter nem tudott eljönni.   

 

 

Egykori tanárainak fotóit mutatta a gimnázium 150 éves jubileumát megörökítő tablón Vermes István, kiemelve Honfi Aladár osztályfőnököt, és a magyartanár Borka Gézát, aki a latint is megszerettette a nebulókkal. Az osztályból 5 orvos, 5 tanár és 5 mérnök került ki, de akik szakmát választottak, azok is a szakma kiváló művelői lettek, állította. 

 

Rózsa Pál a moszkvai Lomonoszov egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett, de később zeneszerző lett, és az azóta elhunyt Varga Csaba filmrendezővel ápolt szorosabb barátságot az osztálytársak közül. Szigorú, de jó tanáraik voltak, ebből sokat lehetett profitálni, mondta. Duráczky Zoltán tanulmányi versenyeknek köszönhetően Németországban tanulhatott tovább, gépészmérnöki diplomáját hasznosítva tervezőként és vezetőként dolgozott. Wilhelm Ottó gyerekgyógyász és genetikus, a Magyar Orvosírók Szövetségének tagjaként verseket írt, egyebek mellett a 66-os somogyi rosseb bakákról, és donneri gyerekként jellemzi magát. 

Csak az örömteli emlékek jönnek fel, ha visszatekintünk, mondta Leitner Sándor, aki a Kaposvári Egyetemet segített létrehozni, és megalapította a művészeti kart. A képzőművész pályáját is a gimnáziumban alapozta meg Borka Géza útmutatásával. Csodálatos tanáraik sokat tudtak az életről, és megpróbálták átadni, idézte fel. Az osztálytársak megkoszorúzták az elhunyt tanárok és diáktársak emlékére emlékművet, a somogysárdi Csikós Nagy Márton szobrászművész alkotását, és megkongatták a lélekharangot, majd egy vendéglőben ért véget a találkozó.    

    

A halastónál olvasták fel az osztálynaplókat 

 

A hétvégén összejöttek azok a tanulók is, akik 60 éve jártak a nagyberki iskolába. Megfogyatkoztak,  de megtartják a szép és felemelő évfordulót, mondta Komár András, egykori polgármester. A  hozzátartozókkal együtt 30 embert vártak a találkozóra. A csomai halastónál az osztálynaplók felolvasása után megemlékeznek az elhunyt diákokról, tanárokról. A tanári karból még két tanárnő él és Kertész Sándor festőművész. A régi általános iskola épületének a nagyberki Vigyázó-kastély adott otthont, ahol sokáig a levéltár gyűjteménye működött, de azóta sokat romlott az épület állapota.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában