Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa

2024.05.23. 20:00

Megbeszélték a levéltári vezetők, hogyan mutassanak utat a dolgozóknak

Kaposváron szervezték meg a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa 2024. évi vándorgyűlését. A háromnapos esemény csütörtöki nyitónapján adták át a Bősze Sándor-díjat. Az elismerést Polgár Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Somogy Vármegyei Levéltárának igazgatója vette át.

Marosi Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

A rendszerváltás óta jelentősen változott a levéltárak helyzete az országban. Több nagyobb átalakulás is történt az elmúlt években, mely változtatottat az intézmények működésén, hangzott el a vándorgyűlésen. A vármegyei hatókörű levéltárak bekerültek a Magyar Nemzeti Levéltár alá, és létrejöttek különböző módszertani fejlesztések.

Fotó: TIBOR KOVACS

Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium múzeumi főosztályának vezetője az esemény előtt érdeklődésünkre elmondta, fontos, hogy a levéltári vezetők minden évben összeüljenek. A mostani időben azért is, mert a vezetőknek nagyon komoly feladataik lettek.
– Projekteket kell kitalálniuk és motiválniuk a dolgozókat – emelte ki Szende László. – 

Utat kell mutatni, iránymutatást adni a dolgozóknak, hogyan lehet megszólítani az embereket. Meg kell találni az érdeklődési kört.

Manapság nagyon sokan érdeklődnek a családfa kutatás, a régmúlt iránt. A levéltárak sok esetben élő iratokat is őriznek, ezek is sokakat érdekelnek. Digitális kiállításokkal is fel lehet kelteni az emberek érdeklődését. Erre nagyon jó példa a Somogy Vármegyei Levéltár, ahol Petőfi korának az iratanyagait mutatják be egy virtuális kiállításon belül – tette hozzá a főosztályvezető.

Fotó: TIBOR KOVACS

Szende László arról is beszélt, a közgyűjtemények között szinergia van, hiszen nem olyan régen létrejött a Magyar Nemzeti Múzeum közgyűjteményi központja, melyben múzeumok és a Nemzeti Könyvtár szerepel. Ez arra utal, hogy a közgyűjteményeknek együtt kellene erőt mutatni. Részt venni különböző programokban és módszertani központokat létrehozni. Ezek mind arra valók, hogy a szakma közötti együttállás mindenképpen tökéletes legyen – emelte ki.

Fotó: TIBOR KOVACS

Polgár Tamás, a MNL Somogy Vármegyei Levéltárának igazgatója elmondta, amellett, hogy a vándorgyűlésen a levéltár aktuális ügyeit megbeszélik vezetőtársaikkal, megismerhetik más intézmények munkáját is. Magyarországon jelenleg 72 különböző típusú levéltár működik. A háromnapos esemény első napját a tíz évvel ezelőtt elhunyt Bősze Sándornak, a Somogy Megyei Levéltár volt igazgatójának szentelték a szervezők.

Szükségük van a pályázati segítségre 

Cseh Gergő Bendegúz, a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa elnöke elmondta, a vándorgyűlések minden évben részben hasonló forgatókönyv szerint zajlanak. A szakmájukban vannak olyan kulcsterületek, melyet a levéltár vezetőknek mindig meg kell vitatniuk. Ilyen a Nemzeti Kulturális Alap támogatásai, azok változásai és hogy mi várható a támogatások területén. – Ez minden intézményt érint, mert nagyon sok feladatot kiegészítő és sokszor alapfeladatot is már csak pályázati támogatásból tudnak ellátni – hangsúlyozta. – Ilyenkor szóba kerül a levéltári szakma egyetlen folyóiratának a Levéltári szemlének a kiadása, helyzete is. Erre idén megvan a pályázati forrásunk, stabil a helyzet, folytatni tudjuk a munkát – tette hozzá. A vándorgyűlést jövőre Ózdon szervezik meg. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában