Jávorszki Hunor Bendegúz

2024.05.16. 09:00

Perbeszéd versenyeket nyer a Tüke-díjas joghallgató

A nemzetközi jog és büntetőjog területén folytat kutatásokat, perbeszéd versenyeket nyert az a fiatal kaposvári joghallgató, akit az idei ifjúsági Tüke-díjjal tüntettek ki Pécsen. A napokban visszatért középiskolájába, hogy előadást tartson a diákoknak.

Kovács Gábor László

Fotó: Lang Róbert

Jávorszki Hunor Bendegúz 2020-ban érettségizett a Munkácsy Mihály Gimnáziumban, ahol kéttannyelvű tanítási képzésben vett részt. Mint volt diákot felkérték, hogy egy pályaorientációs nap keretében tartson előadást arról, hogyan alakult a pályafutása.

– Azt tanácsolnám minden diáknak, hogy küzdjön az álmaiért és a céljaiért, mert megéri 

– mondta a fiatal joghallgató. – Nincs jobb érzés annál, mint amikor az ember egy tudatos, hosszú munka gyümölcsét le tudja aratni.
Negyedéves joghallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, és igyekszik a legtöbbet kihozni a tanulmányaiból.  
– Mindig közel álltak hozzá a társadalomtudományok, és emellett nagy az igazságérzetem, ezért már fiatalon elképzeltem magam a jogi pályán – tért ki erre.
Meglehetősen sok szakterület érdekli, foglalkozik büntetőjoggal, nemzetközi joggal és magánjoggal, ezekben a témákban kutatást végez vagy versenyeken vesz részt. Két első díjat is magáénak mondhat. Tavaly a büntetőjogi perbeszéd versenyen első helyet ért el ügyész kategóriában a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és múlt pénteken a munkajogi perbeszéd versenyen sikerült első helyen végeznie alperesi kategóriában a Károli Gáspár Református Egyetemen.  
A nemzetközi jog és büntetőjog területén folytat kutatásokat, jelenleg a nemzetközi és az európai jog hatásaival foglalkozik a hazai büntetőjog fejlődésére, kiemelten a különös rész tényállásokra vonatkozóan, hogy azok milyen viszonyban állnak akár a nemzetközi szerződésekkel, akár eu-s jogi aktusokkal. Emellett egy neves ügyvédi irodában gyakornokoskodik.

Ritkaság, hogy kaposvárié legyen a Tüke-díj

A jó helyezések újabb elismeréseket hoztak anégy nyelven beszélő fiatalember számára. Tavaly szeptemberben rektori elismerő oklevelet kapott a harmadéves teljesítményéért, amelyet egy Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) elnyert legjobb opponensi helyezéssel, illetve a büntetőjogi perbeszéd versenyen elért győzelmével vívott ki. A pécsi Tüke Alapítvány 2024-ben neki adományozta az ifjúsági Tüke-díjat, amelyet a pécsi székesegyházban vett át. Különleges, hogy egy kaposvári fiatal nyerte el a pécsi Tüke-díjat, ezért büszkeséggel tölti el, hogy nem pécsiként tartották a kitüntetésre érdemesnek, hiszen csak 18 éves kora után került Baranyába. A felnőtt kategória Tüke-díját Kiss László alkotmányjogász nyerte el egy sebész professzorral  közösen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában