2018.01.01. 16:09
Esőben, víztócsákat kerülve teljesítették a távot a Korhely-futáson
Az új év első somogyi sportos megmozdulása, a közel három évtizedes múltra visszatekintő Korhely-futás.
A rendezvény történetében sok mindent megértünk már, ám az most először fordult elő, hogy esővel küzdve és víztócsákat kerülgetve – vagy éppen abba belegázolva – teljesítsék a penzumot a végsőkig elszánt résztvevők. Vagy az esőtől, vagy pedig az uraktól ijedtek meg a hölgyek, de tény, hogy a mostani erőpróbáról hiányoztak.
A hagyományos viadalt esélyeshez méltóan Szerecz Donát nyerte mondhatni utcahosszal, míg a második helyen Horváth Ákos, a harmadikon pedig Bajna Bence érkezett a célba. Emlékezzünk meg a mezőny legfiatalabb indulójáról, a mindössze hat éves Nagy Mátyásról is, aki a „csigalépcsős”, azaz a Nemzetőr Sori Óvodába jár.
![](https://cdn.sonline.hu/2021/11/wInNunvrxt2_MwMFhK3F-F1u2bV_EC5ybS4Mw6_uarQ/fill/3736/2549/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmZTIwMDYwMTNiNDQyZThiNTFjZTIzMzFkNWMwZGJi.jpg)