megyei labdarúgás

2018.04.05. 16:10

Veretlenek csapnak össze Nagyatádon

Tavaly még egy osztállyal lejjebb, a megye kettő Déli csoportban feszült egymásnak a Somogysárd és a Kadarkút. Most mindkét alakulat az ADAMA megyei I. osztályú bajnokságban érdekelt, ráadásul a mezőny első feléhez tartoznak.

Fenyő Gábor

A 22. forduló párosítása

Vasárnap – 16 óra:

Somogysárd–Kadarkút

A somogysárdi alakulat győzelemmel rajtolt – Magyaregresen ünnepelhettek –, majd gólzáporos meccsen az egyik pontot otthon tartották a Tab ellenében. Ezután négyet kaptak Nagyatádon, legutóbb viszont ötöt vágtak Nagybajomban.

– Igazából egyetlen hiányzónk van: Páger Balázs még a Magyaregres ellen ott volt a pályán, ám utána kiment Szingapúrba dolgozni. A jövő héten a Marcali ellen is még hiányozni fog, ám a reményeink szerint a Lelle ellen már újra elfoglalja majd a helyét a csapatunkban. Ami pedig a vasárnapi Kadarkút elleni derbit illeti, korábban is izgalmas, parázs hangulatú meccseket váltottunk egymással – az ősszel 1–1 volt –, s gyaníthatóan ez most is így fog történni. A hazai pálya mellettünk szól, ám ettől függetlenül nem lesz egyszerű feladat begyűjteni ellenük mindhárom bajnoki pontot – mondta Vancsura Gábor, a házigazda Somogysárd mestere.

A kadarkúti együttes a tavaszi négy bajnoki fellépésén három pontot szerzett – otthon a Magyaregrest verték 2–1-re –, ám amikor kikaptak, akkor is csak nagy csatában, egyetlen góllal. Babócsán és Tabon is 1–0-ás vereséget szenvedtek, legutóbb pedig a bajnoki címre pályázó Nagyatáddal szemben maradtak alul hazai pályán 2–1 arányban.

– Az egyik alapemberünk biztos, hogy kihagyja a somogysárdi fellépést; a belső védő Balogh Ádám ugyanis legutóbb a Nagyatád ellen begyűjtötte az ötödik sárga lapját is. A többiek rendben vannak, vagyis sem sérült, sem pedig beteg játékosunk nincs. Balogh Ádám kiválása mégis érzékeny veszteség, lévén kis csapat vagyunk kevés játékossal – mondta Csajági Csaba, a vendég Kadarkút edzője.

Szombat – 16 óra:

Nagyatád–Marcali

Két olyan csapat csap össze egymással szombaton délután Nagyatádon, amelyek a tavasszal mind a négy fellépésüket megnyerték, s csupán egy-egy gólt kaptak. Nem akármilyen ütközetre van kilátás, de a hazai pálya és a tabellán elfoglalt helyezés alapján a házigazda Nagyatád az esélyesebb.

Vasárnap – 16 óra:

Babócsa–Csurgó

Jól rajtolt a csurgói alakulat, ám idővel megtorpant, ráadásul idegenben szólítják őket pályára. Márpedig a Babócsa hazai pályán – legyen bárki is az ellenfele – életveszélyes.

Magyaregres–Balatoni Vasas

Nem akármilyen bravúr lenne, ha az egresiek a bajnoki álmokat szövögető Balatoni Vasas ellen szereznék meg az első tavaszi pontjukat.

Tab–Balatonlelle

Csalóka a tabi együttes tabellán elfoglalt helyezése, a bajnoki címvédő Balatonlelle pedig nem igazán van csúcsformában.

Toponár–Fonyód

A toponáriak már beindultak a tavasszal – három hete pontot loptak a Balatoni Vasas otthonában, majd hazai pályán a Csurgót verték, utána pedig Segesden diadalmaskodtak –, az újonc fonyódiak pedig be szeretnének indulni.

Karád–Segesd

Legutóbb a Csurgó ellen első tavaszi győzelmüknek örülhettek a karádi egylet tagjai. A kiesés ellen menekülő karádiaknak a Segesd ellen is égetően szükségük lenne a három pontra.

Balatonkeresztúr–Nagybajom

A Balatonkeresztúr legutóbb Fonyódon nyert egy góllal, a Nagybajom ellenben hazai pályán kapott egy ötöst a Somogysárdtól. Kérdés, hogy mennyire sikerült kiheverniük a nagy pofont?

Mesterlövészek

A góllövőlista élcsoportja: 1. Turós Viktor (Balatoni Vasas) 26 gól, 2–3. Mester Gellért (Balatoni Vasas) és Kuti Richárd (Somogysárd – télen a megye kettes Heteshez igazolt) 14–14 gól, 4–5. Balogh László (Balatonlelle) és Markos Péter (Csurgó) 13–13 gól, 6–8. Vukan Nikolics (Nagyatád), Dekanics Márk (Nagyatád) és Valkó Tibor (Fonyód) 12–12 gól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában