Vízilabda OB I.

2018.05.19. 21:18

Egyenlített a Kaposvár, szerdára maradt a döntés

A Kaposvári VK mestere, idősebb Berta József előre megmondta: a somogyi megyeszékhelyen nem nyerhet a Pécs, vagyis szerdára marad(t) a döntés.

Fenyő Gábor

Kaposvári VK–Pécsi VSK-Mecsek Füszért 7–6 (2–0, 0–2, 2–3, 3–1)

Kaposvár, 250 néző. V.: Rubos, Petik.

Az M7-esen Budapesttől 30 kilométerre egy baleset miatt hatalmas dugó alakult ki, amelybe a játékvezetők is bekerültek, így bő fél órát csúszott a kezdés. Nem lehet azt mondani, hogy az első félidőben a játékosok szaggatták volna a hálót. Az első nyolc perces etap után a házigazda somogyiak kerültek két gólos előnybe, amelyet aztán a folytatásban kiegyenlítettek a vendég baranyaiak.

 

Annál fordulatosabb volt a harmadik szakasz. A pécsiek átvették a vezetést, majd ismét a kaposváriaknál volt az előny, ám a negyedik negyedet végül mégis a baranyaiak várhatták egy gólos előnnyel.

Az utolsó etap viszont egyértelműen a hazaiaké volt. Nem egészen másfél perccel a meccs vége előtt Vindisch Ferenc fejéről letépték a sapkát, mire a sporik a kaposváriak pólósát állították ki végleg cserével. Ez szerencsére nem törte meg a házigazdákat, sőt...

A rendes játékidő letelte előtt 20 másodperccel Sántavy Máté vette be az ellen kapuját, ami azt jelenti, hogy a két csapat a jövő héten szerdán este ismét egymásnak feszül majd a baranyai megyeszékhelyen, hogy végleg eldöntse a 9–10. helyek sorsát.

– A csapattársaim nevében is mondhatom, hogy az első pécsi találkozó után szégyelltük magunkat. Nem így akartuk befejezni az idényt, így nagyon fogadkoztunk, hogy a kaposvári találkozót követően újra el kell majd utaznunk Pécsre – mondta a mérkőzés után Dobos Dávid, aki két góljával a házigazda Kaposvári VK alakulatának az egyik legjobbja volt.

Kaposvári VK: Krémer – Kovács O. (2), Dobos D. (2), Vindisch (1), Juhász-Szelei, Tóth K., Giga. Csere: Sántavy (1), Varga Zs. (1), Pataki, Palotás S., Lukács Á. Vezetőedző: idősebb Berta József.

Pécsi VSK-Mecsek Füszért: Józsa O. – Chilkó (3), Szatmári (1), Csaba M. (1), Csacsovszky A. (1), Csacsovszky E., Krizsán. Csere: Horváth Zs., Safrankó, Lajkó, Rakonjac, Opacak. Vezetőedző: Lukács Gergely.

Emberelőnyös helyzetből született gólok: 6/3, illetve 7/2. Akciógólok: 4, illetve 4. Ötméteresek: –, illetve –.

Kipontozódott: Horváth Zs. (a 28. percben).

Kiállítva végleg cserével: Vindisch (a 31. percben).

Idősebb Berta József: – Tipikus egy gólos mérkőzés volt, ahol a pillanatnyi forma döntött.

Lukács Gergely: – Brusztos, kemény összecsapást láthatott a publikum, ahol a védekezés dominált. Biztos vagyok abban, hogy a utolsó szerdai pécsi találkozó is parázs lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában