Fadd-Dombori

2018.08.02. 16:53

Lapátolták a pontokat a somogyi kajak-kenusok

Mindhárom somogyi egyesület versenyzői rajthoz álltak a gyermek, kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékversenyen. A Fadd-Domboriban megrendezésre került kétnapos kajak-kenu viadalon 84 egyesület több mint 2000 versenyzője mérte össze erejét.

Klein Péter

– A legszebb eredményt Faludy Réka érte el, aki Magyar Bajnoki címet szerzett, a Tiszaújvárosi KKSE versenyzőivel alkotott négyessel – tudtuk meg Faludy Andrástól, a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzőjétől. – Fiatal versenyzőink több mint 20 bajnoki pontot szereztek a Duna holtágán rendezett versenyen.

A Sarkpont Kajak-Kenu és Quadratlon SE versenyzője, Szerafin Zsófia hozta a már szokásosnak mondható remek formáját és korosztályában a harmadik helyen ért célba. A siófoki kajak-kenusok, akik az idén kóstoltak bele először a versenysportba a váltókban értek el pontszerző helyeket.

Legendára emlékeztek

Kolonics György kétszeres olimpiai, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus 2008 júliusában, 36 évesen, edzés közben vesztette életét, 24 nappal a nyári olimpia előtt. A pekingi ötkarikás játékokon minden magyar kajak-kenus gyászszalagot viselt a kiváló kenus emlékére.

Eredmények

Kaposvári Vízügyi SC

U14 fiú 2000 m: 12. Tóth Donát, U13 3x200m váltó: 4. Mácsai Zsombor, Ipolyi-Várkonyi Zétény, Skobrák Levente. Mk-1 férfi kölyök U13 2000 m „Ezüstpont” csoport: 13. Skobrák Levente. K-2 férfi kölyök U13 2000 m A döntő: 15. Mácsai Zsombor, Ipolyi-Várkonyi Zétény. Mk-1 férfi gyermek U12 2000 m: 22. Müller Márton. Mk-1 férfi gyermek U12 2000 m „Ezüstpont” csoport: 11. Schwarcz Péter. Mk-1 férfi gyermek U11 2000 m: 11. Szerencsés Domos, 14. Skobrák István. Mk-1 női gyermek U11 2000 m: 12. Labant Luca. Edzők: Horváth Gergő, Kohulák Anita, Faludy András.

Sarkpont Kajak-Kenu és Quadratlon SE

K-1 U13 női 2000 m: 3. Szerafin Zsófia. Edzők: Horváth Attila, Somogyi Péter.

Siófoki Kajak-Kenu SE

Mk-1 női kölyök U13 3x200m A Döntő: 6. Gecsei Szabina, Szabó Gréta, Ittzés Lili. Mk-1 férfi kölyök U13 2000m „Ezüstpont” csoport A Döntő: 10. Császár Botond. Mk-4 női kölyök U13 2000 m A Döntő: 6. Gecsei Szabina, Ittzés Lili, Szabó Gréta, Radnai Kata. Mk-4 férfi gyermek U12 2000m A Döntő: 16. Al-meri Ábris, Domonkos Barna, Radnai Levente, Harnos Balázs, 19. Papp Nándor Máté, Pintér Zalán, Ujhelyi Kevin, Kerényi Botond. Mk-1 férfi gyermek U11 2000 m „Ezüstpont” csoport A Döntő: 11. Tóth Koppány. Mk-1 férfi gyermek U12 4x300m D Döntő: 5. Pintér Zalán, Papp Nándor Máté, Ujhelyi Kevin, Kerényi Botond. Edzők: Varga Gábor, Rónai Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában