Ifjúsági sportfesztivál

2019.06.24. 14:40

Ellepik a sportolók a várost

Harminc országból csaknem ötezer fiatal érkezik Kaposvárra, az egy héten át tartó, nagyszabású Intersport Ifjúsági Sportfesztiválra.

Molnár Gábor

Július 4-e és 10-e között rendezik meg Kaposváron az idei Intersport Ifjúsági Sportfesztivált, és az elmúlt évekhez hasonlóan, a labdarúgás mellett további három sportág, a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda küzdelmeit is láthatják az érdeklődők. Az egyhetes, nagyszabású viadalon harminc országból csaknem ötezer fiatal élvezi majd a város vendégszeretetét.

Az első fesztivált még 2005 júliusában tartották Kaposváron, a 15 résztvevő nemzet labdarúgóit az Aranycsapat két legendája, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula köszöntötte. Az ötödik rendezvényen, 2009-ben, 24 ország fiataljai vettek részt. 2014-ben már a tizedik, jubileumi fesztivál következett a sorban, és Kaposvár legnagyobb rendezvényén a futball mellé a kosárlabda, a kézilabda és a röplabda is bekerült a programba. Az ország egyik legnagyobb utánpótlás fesztiválja minden évben hoz valami újat, a helyiek pedig már hozzászoktak, hogy a nyáron sok ezer külföldi fiatallal találkozhatnak a város utcáin, terein.

Az első nap az idén is az érkezőké és a regisztrációé lesz, és lesz is dolguk bőven a szervezőknek, ugyanis négy kontinensről érkeznek ifjú sportolók, játékvezetők és kísérők Somogyba. A korábbiakhoz képest változás, hogy ezúttal péntektől szerdáig tartanak majd a küzdelmek a város sportpályáin és csarnokaiban: az ünnepélyes megnyitót július 5-én, pénteken este tartják a Rákóczi stadionban, a döntőket pedig 9-én, kedden és 10-én, szerdán játsszák majd a legjobbak. Ahogy eddig is: a Kossuth téri fesztiválfalu lesz az esemény központja: itt is különböző programok várnak minden résztvevőt és érdeklődőt. Újdonság, hogy a májusban átadott Kaposvár Aréna is bekapcsolódik a programba, itt kosárlabda mérkőzéseket játszanak majd.

– Nagy öröm számunkra, hogy újra Kaposváron láthatjuk vendégül ezt a több ezer embert – mondta a szervezők képviseletében Hangai István. – Visszatér hozzánk a grúz röplabda-válogatott, valamint a Feröer-szigetekről is várunk fiatalokat. Rajtuk kívül nagyon sok nyugat-európai együttest láthatunk vendégül. Felkészültünk a fesztiválra, és az a célunk, hogy a résztvevők ne csak a pályán, hanem azon kívül is érezzék jól magukat Kaposváron.

A torna összes mérkőzését ingyenesen lehet megtekinteni, és aki szereti a sportot, biztosan nem unatkozik majd július első napjaiban sem.

Ez történt tavaly

A 14. Intersport Ifjúsági Sportfesztiválon a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapatai közül három is elverekedte magát a döntőig, és az U16-os együttes végül tornagyőzelemmel zárt. A Rákóczi utánpótlás csapatai közül az U10-es és az U14-es együttes jutott még döntőbe, és mindkét társaság ezüstéremmel zárt. A toponári U18-as alakulat ezüstérmes lett albán vetélytársa mögött. A kosarasoknál öt korosztályban hat somogyi egyesület tizenhárom csapata versengett a legjobb helyekért. Az U16-os korcsoport döntőjében a Kaposvári Kosárlabda Klub fiataljai hatalmas csatában győzték le a Bauska gárdáját. Az U18-asoknál szintén a KKK diadalmaskodott, a legkisebbeknél kaposvári házi döntőt rendeztek, és a Gyakorló legyőzte a Toldit. A röplabdásoknál az U16-os lányok a negyedik, míg az U18-asok a második helyen zárták az Intersport Ifjúsági Sportfesztivált. Összesen 18 somogyi érem született: a kosarasok nyolc, a labdarúgók hat, a kézilabdázók három, a röplabdázók pedig egy dobogós helyezést könyvelhettek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában