2020.12.29. 08:41
A vírus miatt idén elmarad Kaposváron a Korhely-futás
Immáron több mint három évtizede hagyomány, hogy Kaposváron az új év első napján rendezik a Korhely-futást. Az idén azonban a szigorú járványügyi előírásokat szem előtt tartva elmarad a hagyományos évnyitó viadal a somogyi megyeszékhely belvárosában, mely jó lehetőséget biztosított egy kis év eleji mozgásra.
– A kialakult helyzetben az emberek egészsége, illetve annak megőrzése most a legfontosabb, ezért úgy döntöttünk, hogy az idén elmarad a több évtizedre visszanyúló futóverseny. Persze, aki mindenáron futni szeretne, az megteheti – akár a Városligetben, vagy akár a Fő utcán –, csak egyedül, és nem szervezett csoportos formában – mondta Ács Lajos, a Korhely-futások rendezője.
Így hát 2021 január első napján nem lesz majd pezsgőpukkanásos rajt, mint ahogy természetesen éremosztás sem, s futók sem lesznek a belvárosban, a Fő utcán. A jövő év első napján, péntekre tervezett megmozdulás sorrendben már a harmincegyedik lett volna; még 1989-ben rendezték az első megméretést, s korábban csak egyetlen alkalommal maradt el a nagy múltra visszatekintő kaposvári Korhely-futás.