RÖPLABDA EXTRALIGA, NŐK

2021.02.17. 19:34

Egy lépéssel közelebb az elődöntőhöz

Összesítésben egy–nullára vezet az MTK Budapest ellen az 1. MCM-Diamant Kaposvár a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében, miután hazai pályán legyőzte a fővárosi együttest.

Molnár Gábor

A harmadik helyen zárta a női röplabda Extraliga alapszakaszát az 1. MCM-Diamant Kaposvár, így harmadikként választhatott ellenfelet a rájátszás első körére, s a csapat szakmai vezetése úgy döntött, az MTK-val csapnak össze a legjobb négy közé jutásért. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart, s a pályaelőny a somogyiakat segíti. A Békéscsaba elleni utolsó mérkőzést kihagyó Szara Klisura játékra jelentkezett, s természetesen egyből a kezdőben kapott helyett.

Óriási elánnal kezdte a mérkőzést a házigazda, mely kiváló nyitásokkal szórta meg ellenfelét, a fogadásokkal pedig hadilábon álltak a vendégek, akik így csak elvétve tudtak hatékony támadást vezetni. Lesizt Máté cserélt és kikérte mind a kettő idejét, de ez sem segített, a Diamant magabiztosan és kiváló játékkal húzta be az első szettet, A somogyiak hatékonyságáról sokat elárult, hogy mindössze nyolc pontot engedélyeztek riválisuknak.

 

A második játszma már sokkal szorosabban alakult, az MTK ezúttal nem hagyta meglógni a hazaiakat, akik így is végig vezetve zsebelték be újabb részsikerüket. A kaposváriaknál Szűcs Kinga és az ukrán-azerbajdzsáni Olena Kharchenko is kiemelkedő teljesítményt nyújtott; az ütő tizenhárom, míg a center tíz egységet szorgoskodott össze két felvonás alatt.

A harmadik, s mint utóbb kiderült, utolsó etapban csak 5–5-ig tudták tartani a lépést a budapestiek az MCM-mel. Onnantól ugyanis ritmust váltottak Adela Helicsék és négypontos előnyt építettek ki. Bodovics Hanna hatalmas, egykezes blokkot osztott ki, Király-Tálas Zsuzsanna pedig – jó szokásához híven – hajszálpontos és erős szervákkal bombázta az MTK-t, Szűcs Kinga pimasz ejtése és Szara Klisura ásza után pedig már tíz volt közte. A csereként pályára lépett Kump Alíz is egy foghatatlan nyitással jelentkezett, a szettet, s ezzel együtt a mérkőzést Szedmák Réka bombája zárta le.

Győzelemmel kezdte tehát az 1. MCM-Diamant Kaposvár a női röplabda Extraliga elődöntőjét, az együttes már ott van a legjobb négy együttes között a Magyar Kupában és a Challenge-kupában is, és jó eséllyel a pontvadászatban is ott lesznek az elődöntőben. Ez a teljesítmény, amellett, hogy történelmi siker, tiszteletet is érdemel.

1. MCM-Diamant Kaposvár–MTK Budapest 3–0 (8, 23, 15)

Kaposvár Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Árpás, Tillmann.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Bodovics (4), Helics (7), Szűcs K. (16), Kharchenko (14), Király-Tálas (5), Kliszura (12). Csere: Szpin (liebro), Szedmák (2), Kump A. (1). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics. Edző: Böcz Dávid.

MTK Budapest: Godó (6), Kilyénfalvi (3), Durst (1), Szerencsés-Miklai (6), Papp O. (6), Vezsenyi (9). Csere: Szalai A. (libero), Berkó (-), Lesi (-). Vezetőedző: Leiszt Máté. Másodedző: Schildkraut Krisztián.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 2–0, 5–1, 7–3, 10–4, 11–4, 15–4, 18–6, 20–6, 23–7, 25–8 – 17 perc.

2. játszma: 2–0, 4–2, 5–5, 9–6, 11–7, 13–10, 15–13, 18–14, 19–15, 20–17, 21–20, 23–22, 25–23 – 27 perc.

3. játszma: 2–1, 4–4, 7–5, 9–5, 12–5, 14–6, 17–9, 19–11, 20–12, 22–14, 23–14, 25–15 – 22 perc.

A párharc állása: 1–0, az 1. MCM-Diamant Kaposvár javára, a következő mérkőzés február 28-án, vasárnap 19 órakor lesz az MTK Budapest otthonában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában