Ha jó a szezon, jöhet a petanque

– Ön azok közé tartozik, akik Jugoszláviában a Vojvodina tagjaként még a sportág nagy klasszisai ellen játszhattak. Milyen érzés volt azokban az években kosárlabdázni?

– Kivételes élmény volt minden meccs – mondta Nikola Lazics, a Kaposvári KK vezetőedzője. – A Vojvodinával olyan csapatok ellen játszottunk, mint a Partizan, a Crvena zvezda, a Jugoplastika, vagy Cibona. Olyan ellenfelekkel szemben léptünk pályára, mint Drazsen Petrovics, Divac, Paszpalj, Djordjevics, Danilovics, Kukoc, vagy Radja. Akkor csak az amerikai profi bajnokság volt erősebb ennél a ligánál. Volt olyan év, amikor mind a három európai kupasorozatot jugoszláv csapat nyerte meg, úgy, hogy több rivális nemzet gárdájában már külföldiek is játszottak.

– Ha jól tudom akkor még a jugoszláv klubokban csak hazai játékosok szerepeltek.

– Nálunk nem voltak légiósok, ráadásul volt egy szabály, mely szerint csak 28 év feletti kosárlabdázók igazolhattak Jugoszláviából külföldre. Nem mellesleg akkor a legjobb edzők is ott dolgoztak. Dusan Ivkovics például kiemelkedő alakja volt a sportágnak, komoly nemzetközi eredményekkel. Vele csodálatos három évet töltöttem együtt Újvidéken. Mellette a nagy edzők közt említhetném Bozsidar Maljkovicsot, vagy Szvetiszlav Pesicset is.

– Nem véletlenül vonzott tömegeket a nagy népszerűségnek örvendő sportág.

– Mindenhol telt ház előtt szerepeltünk, nyolc-kilencezer ember előtt játszottunk. Szép élmény maradt mindenkinek, aztán a háború tönkretett mindent. Egy csapásra megváltozott az élet.

– Többen is érkeztek azokban az években a magyar élvonalba, a ZTE játékosaként milyen emlékeket őriz az első évről?

– Az 1993/94-es szezonban kiváló gárdához kerültem, ahol Dzunics Braniszlav is csapattársam volt. A bajnoki döntőig jutottunk, ahol vezettünk is 2–0-ra, ám végül 3–2-es vereséget szenvedtünk a Honvédtól. A mai napig fájó kudarc ez. Játszottunk a Szuper Ligában is, szlovén, szlovák és cseh csapatok ellen. A döntőt az Olimpija Ljubljana ellen vívtuk és ugyan kikaptunk, de a nemzetközi téren sem vallottunk szégyent.

– A pályafutása lezárása után edző lett. Néhány évnyi hazai munkát követően a 2000/2001-es szezonban a zalaegerszegiek kispadján mutatkozott be trénerként. Be is jutottak a rájátszásba, de épp a kaposváriak ellen maradtak alul. Emlékszik még milyen körülmények közt?

– Hogyne. Remek csapata volt akkor a Kaposvárnak, azt hiszem második helyen zárták az alapszakaszt (valóban, a szerk.). A negyeddöntő első meccsén kikaptunk Somogyban, aztán nyertünk otthon. A harmadik találkozón pedig húsz ponttal is vezettünk Kaposváron.

– De jött egy hétperces huszáros hajrá Halimicséktől...

– Igen, mondtam hogy jó csapatuk volt. Utána otthon is vesztettünk, igaz csak két ponttal. Szóval nagy csata volt, a somogyiakat pedig utána nem lehetett megállítani, hiszen egészen a bajnoki arany­éremig meneteltek.

– Az egerszegi ténykedést ismét hazai feladatok követték.

– A Vojvodinához kerültem, ahol két évet töltöttem. A Partizán elleni elődöntőben szenvedtünk vereséget egy utolsó másodperces triplával. Ekkor a körmendi Németh István is a játékosom volt.

– Elismerték az eredményeket?

– Akkor a legjobb öt edző közt szerepeltem Szerbiában. Amolyan szakmai továbbképzéssel jutalmazott bennünket a szövetség. Két-két hetet tölthettünk az Egyesült Államokban. San Antonióban és a North Carolina Egyetemen figyelhettünk meg miként dolgoznak az amerikai edzők. Ez akkor a legjobb NBA és a legkiválóbb egyetemi bajnoki csapat műhelye volt, tehát tényleg a legjobbaktól tanulhattuk a szakmát. Nagyon hasznos időszak volt, és nagy élmény is egyben.

– A tanultakat aztán úgy tűnik jól kamatoztatta, hiszen 2010-ben a Falco KC Szombathellyel egészen a Magyar Kupa döntőig menetelt.

– Igen, pedig a szezon közben egy tragédiát is fel kellett dolgoznunk, hiszen autóbalesetben elhunyt a centerünk Horváth Zoltán. Nagy kihívás volt így dolgozni, de végül összefogtunk és közösen átlendültünk a nehézségeken.

– A pályafutása során a kisebb költségvetésű együtteseknél is maradandót tudott alkotni. Milyen eredményekre a legbüszkébb ezekből az évekből?

– Nagyon szerettem a szegediekkel dolgozni. Remek volt a csapat összhangja. Elődöntőt játszhattunk a Magyar Kupában és a klub történetében elsőként szerepeltünk a bajnoki rájátszásban is. Azt követően a jászberényiekkel szintén a klub addigi legjobb eredményeit sikerült elérni.

– Utóbbiakkal két sikeres év után szerződést bontott és elvállalta a másodosztályú Veszprém irányítását. Miért?

– Amikor eljöttem Jászberényből megkerestek a veszprémiek akik a feljutást célozták meg, de nem ment a csapatnak. Kértek, hogy vegyem át a gárdát és számomra kihívást jelentett ez a feladat. Nyertük is a meccseket, de aztán a koronavírus-járvány közbeszólt és nem folytathattuk a munkát.

– A Kaposvári KK is rosszul kezdte a szezont. Miért döntött a somogyi klub mellett?

– Mint mondtam szeretem a kihívásokat... Nem sokat gondolkodtam a döntés előtt. Pontosan tudtam hova jövök. A régi csarnokban a lelkes szurkolók előtt mindig kiváló hangulatú, remek meccseket játszottunk. Tudom, hogy az utóbbi években nem olyanok voltak az eredmények, mint korábban, de most közösen próbálunk meg változtatni ezen.

– Eddig úgy tűnik eredményes munkát végeznek.

– Jól játszottunk, főleg az utolsó két-három hétben. Együtt voltunk és megjött az önbizalmunk is. Ötből négy meccset megnyertünk az utóbbi időben. A korábbinál sokkal jobb pozícióba vagyunk, de nagyon nehéz folytatás vár ránk. Ha van esélyünk a jobb eredményre, akkor meg kell próbálnunk élni vele.

– Ebben már az új amerikai center Jeffery Allen is segíthet. Mi róla a véleménye?

– Szezon közben ebben az időszakban nagyon nehéz jó kosárlabdázót találni, aki Európában szerepel, játékban van és anyagilag is meg tudunk egyezni vele. Allen szerencsére épp ilyen volt. Remek fizikumú, gyorsan alkalmazkodott és beilleszkedett. Kell egy kis idő, hogy beépítsük. Segítségünkre lesz, ez nem kérdés.

– Ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy. Mernek nagyot álmodni?

– Nem könnyű a sorsolásunk, komoly meccsek várnak ránk az alapszakasz hajrájában. Nyomás nélkül kell pályára lépnünk. Ha jó kosárlabdát játszunk, nyerési esélyünk is lesz, de azért reálisnak kell maradni.

– Milyennek találja Kaposvárt?

– Nagyon szép város, a vírus miatt ugyan most kevesebbet lehet mozogni, de azért remekül érzem magam.

– Van esély a közös munka folytatására?

– Én nyitott vagyok erre, már megkezdtük a tárgyalásokat.

– Mi jelent kikapcsolódást?

– Időm nagy részét Magyarországon a családdal együtt töltöm. A feleségem itt van velem van, a lányaim már felnőttek, mindketten Budapesten élnek. Ha Újvidéken vagyok a barátaimmal petanque-ot játszunk. Szép időben, jó hangulatban, nagy meccseket vívunk.

Elsősorban a játékosok önbizalmán kellett változtatni

Korábban Szegeden és Veszprémben is voltam már ilyen szituációban – mondta Lazics. – A sok vereség után látszott, hogy nincs önbizalmuk a kaposvári játékosoknak. Nincs titok. Egy kicsit beszélgettünk, másképp edzettünk. Minden edzőnek van saját stílusa. Nem lehet azt mondani, hogy elődöm Fekete Ádám nem csinált jó dolgokat. Folyamatosan dolgozott és volt nagyon eredményes időszaka. Minden edző másképp használja a játékosokat. Nekem a csapatjáték volt a legfontosabb, ez egy közösségi játék, nem csak az egyéneké. Ez volt az első dolog, amit már játékosként megtanultam odahaza.