2021.02.10. 08:46
Kupacsatára készül a Rákóczi és a Siófok is
A BFC Siófok a Taksony, a Kaposvári Rákóczi FC a Tállya otthonában lép pályára szerdán 13 órakor a MOL Magyar Kupa 8. fordulójában.
A Tállya KSE csapatán keresztül vezet a legjobb tizenhat közé a Kaposvári Rákóczi FC útja a MOL Magyar Kupában.
A somogyi zöld-fehérek eddig már két megyei első osztályban érdekelt együttest, a Sárvárt és a budapesti Gázgyárt is búcsúztatták a sorozattól, most pedig az NB III. Keleti csoportjában szereplő tállyaiakkal tennék ugyanezt.
– Mindenképp szeretnénk legalább egy fordulót még menni a kupában, ha már a sorsolás úgy hozta, hogy alacsonyabb osztályú csapat ellen játszunk – mondta Várhidi Péter, a Rákóczi vezetőedzője. – A továbbjutás esetén nagy valószínűséggel, a sokkal erősebb MTK Budapest vár ránk. Elsősorban a Tállya elleni mérkőzésre koncentrálunk, amit megpróbálunk megnyerni. A kupameccsen azoknak a játékosoknak szavazok bizalmat, akik az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséghez jutottak, így biztos, hogy négy-öt helyen változni fog a kezdőcsapat az elmúlt két bajnoki mérkőzéshez képest.
A Rákóczinak minden esélye megvan a továbbjutásra, hiszen a Tállya nem szerepel kiemelkedően a harmadosztályban. A borsodiak huszonegy forduló alatt csak négyszer nyertek, ráadásul a legutóbbi öt bajnoki meccsükön pontot sem szereztek, így a kiesést jelentő tizennyolcadik helyen várják a tavaszi szezont.
A harmadosztályú, a télen edzőjét és játékosait elvesztő Taksony otthonában, Dunaharasztiban a biztos továbbjutás reményében lép pályára a BFC Siófok.
A mosonmagyaróvári egygólos, majd a monori büntetőkkel kiharcolt továbbjutás után ezúttal egy lényegesen könnyebbnek ígérkező kupameccs vár a balatoniakra, ugyanis az NB III. Közép csoportjában kilencedik ellenfelük szinte komplett kezdője Schön László vezetőedzővel együtt átigazolt a Pest megyei első osztályban harmadik Dunaharasztihoz, ahhoz a klubhoz, melynek a pályáján játszanak. Az új edző, Mink Olivér finoman szólva nincs könnyű helyzetben, az irányításával eddig két edzőmeccsen vannak túl, kikaptak otthon a Nagykanizsától, illetve Gárdonyban is. Nem túlzás, hogy az előző fordulókban a Teskándot és a Kozármislenyt búcsúztató házigazdák ezúttal az esélytelenek nyugalmával készülhetnek. Waltner Róbert edző viszont lehetőséget adhat azoknak a labdarúgóknak, akik az első két másodosztályú bajnokin kevesebb időt töltöttek a pályán.
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.