Röplabda

2022.01.21. 08:49

A Barcika jutott a kupadöntőbe, a Fino a bronzért játszhat

Miután a Magyar Kupa elődöntőjének első kazincbarcikai felvonását magabiztosan 3–0-ra nyerte a Fino-Kaposvár, így talán még a Vegyész játékosai sem hittek abban, hogy lehet keresni valójuk a visszavágón a Kaposvár Arénában. Mégis csak volt...

Fenyő Gábor

A visszavágó elejét nem számítva a nyitó játszmában végig  vendég Vegyész RC akarata érvényesült. Igaz, ehhez kellettek a hazaiak hibái is, ráadásul a szett végére a Vegyész blokkja is rendesen összeállt, így aztán egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy az első játékrészt magabiztosan húzták be a barcikaiak. A folytatásban is érthetetlen és megmagyarázhatatlan hibák tömkelege tarkította a játékot. Ekkor jegyezhettük fel a mérkőzés első ásznyitásból szerzett pontját, amit aztán a bosnyák légiós Marko Milovanovics ennek örömére rögtön meg is duplázott. A szett felénél vettük át a játék irányítását, s innentől kezdve már végig a Fino-Kaposvár diktálta a tempót.

Gyaníthatóan a harmadik felvonásban dőlt el a kaposvári visszavágó sorsa. Hiába vezettek a somogyiak öt ponttal, a játszma hajrájában mégis egyenlíteni tudtak a barcikaiak. Ezután négyszer is a kaposváriaknak volt játszmalabdája, de mindannyiszor egyenlíteni tudott a hatalmas elszántsággal küzdő és harcoló Vegyész. A vendégeknek csupán egyetlen alkalommal volt játszmalabdájuk, azt viszont könyörtelenül értékesítették.

Már ekkor érezni lehetett, hogy nemcsak a meccs, de a tovább jutás is veszélybe kerülhet. A negyedik szett egyértelműen a végig nagy fölényben játszó Barcikáé lett. Kerek 99 percnyi játék után aztán következhetett a mindent eldöntő ötödik, úgynevezett aranyszett. Az ötödik játszma elején még megpróbáltuk tartani a lépést, ám két pontos barciakai előnnyel cseréltek térfelet a küzdő felek. Az aranyszett második felében mind inkább ellépett kaposvári ellenfelétől a Vegyész RC, s magabiztosan – tegyük hozzá, hogy a látottak alapján teljesen megérdemelten – jutottak a Magyar Kupa idei döntőjébe, míg a Fino egylete a bronzéremért léphet majd pályára.

Nem először írjuk le: a találkozó nagy tanulsága, hogy egyszerűen nem szabad ilyen sokat hibázni, s ezzel megkönnyíteni az ellenfél dolgát. A két csapat összesen 82 ponttal ajándékozta meg egymást; s ebből kettő híján félszáz volt a nyitásrontás. Egészen pontosan mi 27, míg a Vegyész RC 21 szervát rontott.

A Vegyész RC Kazincbarcika ellenfele a döntőben Bp. Pénzügyőr SE–Kecskeméti RC párharc győztese lesz: az első kecskeméti felvonást a bajnoki címvédő és kupagyőztes Pénzügyőr nyerte nagy csata után 3–0-ra, míg a visszavágó február 11-én játsszák majd a fővárosban 20 órakor.

Fino-Kaposvár–Vegyész RC Kazincbarcika 1–4 (–18, 20, –27, –19, –9)

Kaposvár Aréna, 200 néző. Vezette: Bátkay-Katona, Tillmann.

Fino-Kaposvár: Garchet (5), Hubicska (10), Sandoval (8), Milovanovics (15), Bögöly (16), Ouyachi (7). Csere: Bozóki (liberó), Kiss M. (–), El Hazari (–), Vasques (–). Megbízott vezetőedző: Demeter György. Edző: Demeter András György.

Vegyész RC Kazincbarcika: Paez (1), Cupa (21), Juhász P. (10), De Prá (9), Blázsovics (14), Morales (6). Csere: Dudás T. (liberó), Szabó D. (8), Csizmadia (–). Vezetőedző: Toronyai Miklós.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 5–3, 9–10, 13–15, 16–20, 18–25 (23 perc).

2. játszma: 5–4, 7–10, 12–12, 15–13, 20–17, 25–20 (22 perc).

3. játszma: 5–3, 10–6, 10–9, 14–9, 15–10, 20–16, 20–19, 22–23, 24–23, 25–24, 26–25, 27–26, 27–29 (31 perc).

4. játszma:1–5, 5–10, 9–15, 13–20, 19–25 (23 perc).

5. (arany)játszma: 4–5, 6–8, 7–10, 9–15 (13 perc).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában