Kajak-kenu

2022.06.27. 16:45

A Magyar Kupa döntőjében eveztek a somogyiak

Fadd-Domboriban rendezték a kajak-kenu Magyar Kupa döntőt, melyen megyénket a Kaposvári Vízügyi SC, illetve a Siófoki Kajak-Kenu SE sportolói képviselték.

Klein Péter

Két napon keresztül küzdöttek egymással, illetve a nagy hőséggel is a kajak-kenusok a Tolna megyei Fadd-Domboriban, amely ezúttal a Magyar Kupa döntőjének adott otthont. A 74 egyesület 1014 sportolóját felvonultató rangos viadalra a Kaposvári Vízügyi SC kilenc, míg a Siófoki Kajak-Kenu SE három versenyzője kvalifikálta magát. Bár mind a két egyesület sportolói több alkalommal is a döntőig meneteltek, de ezúttal nem sikerült éremmel hazatérniük.

– Nem ez volt életünk versenye – mondta Faludy András, a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője. – Ennél egy kicsivel jobb eredményeket vártam, de nem jól jött ki a lépés. Egy generációváltás zajlik az egyesületben, s ezen a versenyen látszott, hogy van még hova fejlődni. Egy kicsit változtatok a felkészülésen a fiatalabb korosztálynál. A regionális négyesek viszont biztatóan szerepeltek. Skobrák István a kanizsaiakkal együtt evezett és ahhoz képest, hogy csak három alkalommal tudtak összeülni nagyot mentek. A kicsiknél Kuzma Lujzáék megszerezték a kilencedik helyet, ezzel pedig rajthoz állhatnak az ifjúsági világbajnokság betétfutamában. Ez egy motivációs futam lesz számukra. 

A Magyar Kupa döntőjével egyidőben Szolnokon tartotta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a II. felnőtt, U23-as és parakenu válogatót, melyen a Kaposvári Vízügyi SC versenyzője, Tóth Adorján a legfiatalabbként állt rajthoz felnőttek mezőnyében. A K-1 500 méteren induló még csak 19 éves Tóth Adorján az előfutamban az ötödik helyen ért célba, így éppen nem tudta kivívni a középfutamba kerülést.

– Egy próbának, a tanulási folyamat részének szántuk ezt a válogatót, melyen megnéztük, hol is tartunk – mondta Faludy András, Tóth Adorján edzője. – Adorján az első lépcsőfokon van a felnőtt mezőnybe jutáshoz, de látszik, hogy jó úton haladunk, hiszen már a reggeli futamon felvette a fordulatszámot és az előzetesen eltervezetteket tökéletesen végrehajtva ment végig a pályán. Sajnos ez nem ért továbbjutást.

A Kaposvári Vízügyi SC eredménye
MK-1 női gyermek U12, 2000 m: 25. Kuzma Lujza.
MK-4 férfi gyermek U12, 2000 m: Sallai Péter (Tolnai Kajak-Kenu SE), Fodor Imre (DKSE Dunaújváros), Kohulák Máté Tibor, Hirth Dávid László (Tolnai Kajak-Kenu SE).
K-1 férfi kölyök U13, 2000 m: 32. Scherk Tamás. 
MK-1 női kölyök U13, 2000 m: 15. Csapó Izabella, 30. Bajzik Anna. 
MK-1 női gyermek U10, 2000 m: 23. Tóth Leonóra. 
MK-4 női gyermek U12, 2000 m: 9. Monostori Réka Rozi (Siófoki Kajak-Kenu SE), Nyul Brigitta Anna (Tolnai Kajak-Kenu SE), Kuzma Lujza, Furák Adrienn (Plastex Kanizsa KKK).
MK-1 férfi gyermek U12, 2000 m: 18. Kohulák Máté Tibor. 
MK-1 férfi gyermek U10, 2000 m: 16. Bajzik Péter.

A Siófoki Kajak-Kenu SE eredményei
MK-1 női gyermek U12, 2000 m: 18. Monostori Réka Rozi.
K-1 női kölyök U13, 2000 m: 11. Babos Viktória.
MK-4 női gyermek U12, 2000 m: 9. Monostori Réka Rozi, Nyul Brigitta Anna (Tolnai Kajak-Kenu SE), Kuzma Lujza (Kaposvári Vízügyi SC), Furák Adrienn (Plastex Kanizsa KKK).
MK-1 férfi gyermek U12, 2000 m: 36. Csongrádi Hunor. 
K-4 női kölyök U13-U14, 500 m: 9. Babos Viktória, Mészáros Enikő (DKSE Dunaújváros), Zsédely Zsófia (Tolnai Kajak-Kenu SE), Láng Rege Réka (DKSE Dunaújváros).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában