2022.06.04. 18:00
Két percet vert a mezőnyre Ábris
2019-ben rendezték meg utoljára az Orfűi Kritérium mezőnyversenyt. Az idén a Tour de Pécs-versenysorozat első és az AKESZ Kupa-sorozat ötödik futama is volt egyben a verseny.
– A megméretés elnevezése klasszikus kritériumversenyre utal, de igazából a tó körül kijelölt 6,2 kilométeres körön kell kategóriánként eltérő távot teljesítenie a résztvevőknek, részhajrák nincsenek – tájékoztatott a Kaposvári Kerékpáros Klub SE. – A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is egyirányúsították a forgalmat, így alapvetően csak egymással kellett foglalkozniuk a sportolóknak. A különböző korcsoportokat részben szétválasztották a szervezők.
2019-ben nagyon jól szerepelt a K3SE csapata a viadalon, ennek ellenére az idén csak két versenyzőjük indult a nagy versenyen.
– Péter-Lichtenberger Ábrisnak az U15-ös korcsoportban négy kört, Takács Ádámnak az elitben tizennyolc kört kellett teljesítenie – közölte a K3SE. –Ábris nem bízta a véletlenre az eredményt, már a versenye elején a U17-es versenyzőkkel együtt megszökött, és majdnem két perc előnnyel megnyerte a kategóriát.