Labdarúgás

2022.08.17. 20:34

A jó és a rossz sorozat is megszakadt

Az addig hibátlan Érdi VSE otthonában szakította meg rossz Kaposvári Rákóczi FC az NB III. Nyugati csoportjának negyedik fordulójában.

Klein Péter

Az eddig hibátlan, a bajnokságban még gólt sem kapó Érdi VSE otthonában próbált javítani az eddigi igen rossz mérlegén a Kaposvári Rákóczi FC. A somogyi zöld-fehérek összeállítása több helyen is változott a vasárnapihoz képest, hiszen a gólvonal elé Mikler Dániel állt, míg a középpályán Országh Balázs és Borbély Ákos ezúttal kezdőként kapott lehetőséget. A mérkőzés első periódusa statikus játékot hoztak, egyik fél sem tudta ráerőltetni akaratát a másikra, még a pontrúgások sem jelentettek igazán veszélyt. A tizedik percben aztán az első igazán veszélyes támadását gólra váltotta a Rákóczi. Egy felpassz után Mayer Milán remekül vette észre a beinduló Kálmán Szilárdot, elé is tette a labdát, a középpályás pedig betört a tizenhatoson belülre, ahol Gubacsi Zoltán csúszott rá a bokájára. Az érdi védő sárga lapot, a Kaposvár pedig büntetőt kapott az eset után. A labda mögé Mayer Milán állt oda, aki a jobb alsó sarkot választotta, bár Kertész Ferenc érezte az irányt, védeni nem tudott, így a szezonban először került előnybe a Rákóczi FC. A folytatásban sem sokat változott a játék képe, bár az érdiek próbálták nagyobb nyomás alá helyezni a kaposvári védelmet, de az stabilan állt a lábán, így helyzet nélkül teltek a percek. A szünetig kaposvári szempontból már csak egy fontos esemény történt: egy ártalmatlannak tűnő ütközés után Zvara Dávid kapott a jobb térdéhez és kért azonnal ápolást, amely után már nem tudta folytatni a játékot, ez pedig nem túl jó előjel, hiszen a középpályás nemrég tért vissza keresztszalag-szakadását követően. 

A második játékrész elején még egy lapáttal rátettek a hazaiak, de mivel mind a két csapat rengeteg hibával futballozott, így a kapusoknak továbbra sem akadt igazán nagy dolga. Ebből adódóan várható volt, hogy valamelyik fél hibájából gól születik majd. Az újabb találatra a hatvanegyedik percig kellett várni, ekkor egy lecsorgó labdára Farkas Bálint csapott le a leggyorsabban, és tíz méterről a kapu jobb oldalába gurította az érdiek egyenlítő találatát. A Rákóczi válasza azonban nem váratott sokáig magára, hiszen négy perccel később Mayer Milán a jobb oldalról vezette keresztbe a labdát, majd tizenhat méterről laposan lőtt a kapu jobb felébe, így újra a vendégnél volt az előny. Ezáltal a játék képében sem történt lényegi változás, az Érd továbbra is ment előre, a Rákóczi pedig a kontráknál próbálta kihasználni Pintér Norbert gyorsaságát, cselezőképességét. 

A hajrára kezdett kaotikussá válni a mérkőzés, amely a játékvezető kezéből is kicsúszott. A rendes játékidő vége előtt nyolc perccel egy kapu előtti kavarodás után Újhelyi Tamás azonnal felmutatta a piros lapot a nemrég pályára lépő Kocsis Barnabásnak, majd büntetőt ítélt. A labda mögé Szabó Richárd állt, akinek bal oldalra tartó lövését védte Mikler Dániel, aki ezt követően kezdett főszereplővé válni. A Rákóczi kapusa ugyanis előbb Németh Gábor jobb felsőbe tartó fejesét tolta szögletre, ami után lábbal mutatott be bravúrt Fülöp Noel újabb fejesénél. Ezekkel a bravúrokkal pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Rákóczi megszakítsa a rossz sorozatát, s megszerezze idénybeli első sikerét. 

 

Érdi VSE–Kaposvári Rákóczi FC 1–2 (0–1)

Érd, 250 néző. V.: Újhelyi T. (Skover P., Elek B.).

Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi (Kürti, a 67. percben), Pallagi, Fülöp N., Németh G. – Farkas B., Göblyös, Morvai, Pintér Nikolasz (Gajda, a 67. percben) – Szabó R., Pál Sz. (Molnár D., a 84. percben). Edző: Ebedli Zoltán.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Harsányi D., Gál, Böndi – Ekker, Zvara (Grabarics, a 43. percben), Országh, Kálmán Sz., Borbély Á. (Kocsis B., a 65. percben) – Pintér N., Mayer Milán (Mayer Máté, a 76. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Farkas B. (a 61. percben), illetve Mayer Milán (a 11. és a 65. percben – az elsőt 11-esből).

Kiállítva: Kocsis B. (a 82. percben).

Sárga lap: Gubacsi (a 10. percben), Németh G. (a 73. percben), illetve Ekker (a 40. percben), Grabarics (az 55. percben), Gajda (a 84. percben).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában