Röplabda, Extraliga, Nők

2022.08.19. 12:13

Hivatalosak az alapszakasz időpontjai

A Magyar Röplabda Szövetség elkészítette a 2022/2023-as Női Extraliga alapszakaszának programját a csapatokkal való egyeztetés után. A 2022-es női világbajnokság miatt október végén kezdődik majd az Extraliga, a Kaposvári NRC pedig egyből a tavalyi év két döntősével kezdi meg a bajnokságot idegenben.

Trancsik Zsanett

Október 22-én 18 órakor kezdenek a Swietelsky-Békéscsaba ellen idegenben, majd 29-én a Vasas pályáján mérkőznek meg a tavalyi győztessel 16 órakor. November 4-én lesz az első hazai meccs a Fatum-Nyíregyháza ellen 18 órakor, 11-én Balatonfüredre utaznak, hogy a Szent Benedek RA csapatával találkozzanak. Tizenkilencedikén idegenben az MTK-val, 26-án a MÁV Előre együttesével csapnak össze. December 2-án az UTE utazik Kaposvárra, majd egy szünetet követően január 13-án indulnak el újra a mérkőzések, ezúttal pedig az MTK csapatát látja vendégül a KNRC.

Tizenkilencedikén Nyíregyházára utaznak a kaposváriak, majd 27-én a Vasast fogadják. Február 3-án Balatonfüredet látja vendégül a KNRC, 10-én pedig a tavalyi második helyezett Békéscsabát. Tizenhetedikén a MÁV Előre utazik Kaposvárra, majd a somogyiak az UTE otthonában zárják le az alapszakaszt.

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában