Kosárlabda

2023.12.28. 11:58

Két kaposvári tehetség is pályára lépett Lengyelország ellen a válogatottal

Az U15-ös fiú és leány kosárlabda-válogatott is dupla meccset vívott a lengyelek korosztályos nemzeti csapatával. A fiúk előbb nyertek majd alulmaradtak a házigazdával szemben, míg a lányok mindkétszer vereséget szenvedtek.

Sonline.hu

Bakai Barnabás (hátsó sor, bal szélen) és Dross Máté (első sor, jobb szélen) a válogatottal

Fotó: facebook

Az U15-ös lány és fiú kosárlabda-válogatottak Lengyelországban, Szczyrkben léptek pályára, s két-két meccset vívtak a házigazda korosztályos együttesével. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskolát Dross Máté, illetve Bakai Barnabás képviselte.

Az első napon, a két lány együttes összecsapásán jobban kezdett a házigazda, 5-7 pontos előnyét pedig szinte végig tartani tudta a találkozó folyamán, végül 71–64-re győzött Lengyelország.

Lengyelország–Magyarország 71–64 (21–14, 19–21, 17–15, 14–14)

A következő összecsapáson az első félidő után mindössze egy pont volt a különbség a lengyelek javára. A fordulás után azonban egyértelműen jobban játszott a vendéglátó, amely végül kerek húsz ponttal diadalmaskodott.

Magyarország–Lengyelország 67–87 (17–19, 16–15, 14–23, 20–30)

A fiúk az első mérkőzésen kifejezetten jól játszottak, három negyedig uralták az összecsapást, és úgy nyertek húsz ponttal, hogy az utolsó tíz percet öt egységgel a lengyelek hozták.

Lengyelország–Magyarország 58–78 (12–18, 15–22, 10–22, 21–16)
Magyarország: Gáspár 3, Németh 10/6, Marokházi 14/12, Papp 4, Rozmán 12. Csere: Inalegwu 4, Zöldi 2, Dross 8/6, Bakai 1, Fekete 8/3, Pichovszky 2, Vértes 10/3.

A következő találkozó máshogy alakult, itt a lengyelek játszottak két kiváló negyedet, és huszonegy ponttal vezettek a félidőben (27–48). A harmadik felvonásban hatalmasat játszottak a magyarok, majdnem teljesen ledolgozták a hátrányukat egy 29–12-es felvonással, ebben azonban kicsit ki is fáradtak. A házigazda 31–7-re hozta az utolsó játékrészt, így 28 pontos sikert aratott.

Magyarország–Lengyelország 63–91 (17–24, 10–24, 29–12, 7–31)
Magyarország: Gáspár 13/3, Németh 6/3, Marokházi 9/3, Papp 10/6, Rozmán -. Csere: Inalegwu 2, Zöldi 9/3, Bakai 2, Fekete 2, Vértes 10.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában