Röplabda, Magyar Kupa, elődöntő

2024.02.11. 17:48

Nehéz helyzetből várhatják a visszavágót a kaposvári lányok

A Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a KNRC látta vendégül a címvédő Vasas Óbuda együttesét. A gyenge kezdésnek köszönhetően már nem tudták behozni a lemaradást a kaposváriak, így az angyalföldiek várhatják előnyből a visszavágót.

Trancsik Zsanett Kármen

Nem hagyott túl sok esélyt a KNRC csapatának a címvédő Vasas Óbuda

Fotó: Muzslay Péter

Szedmák Réka pontjával indult a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzése, ám hamar jött is rá a válasz, egészen pontosan egy 6–0-s sorozat, így időt is kért Vincent Lacombe. Nagyon nehezen tudták áttörni a kaposváriak az angyalföldi falat, valamint a nyitásfogadásuk sem állt a legbiztosabb lábakon, így nem is sikerült jó támadást indítaniuk. Hosszú labdameneteket szolgáltattak a csapatok, de a támadásokat rendre a címvédő fejezte be jobban. 7–14-nél már a második idejét is kénytelen volt kikérni Lacombe. Próbálkoztak töretlenül a somogyiak, hogy megnehezítsék ellenfelük dolgát, ám nem tudtak érdemben közelíteni, már a hazai cserék is pályára léptek. Két szettlabdát még hárított a KNRC, de végül 25–17-re nyerte az első játszmát a Vasas.

 

A második felvonásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, sőt, Szedmák meg is szerezte a kaposváriak első ászát. Aztán 5–5 után zsinórban három pontot szereztek a budapestiek, akik a sáncokban igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Összesen kilencszer blokkoltak, míg a somogyiak csupán kétszer, Radnai Luca által. Bár szorosan indult az etap, de a hajrához közeledve egyre jobban elhúztak az angyalföldiek, már tíz is volt közte. Egy szettlabdát ismét hárított a KNRC, de ezt az etapot is behúzta a címvédő, 25–14-re.

Továbbra is bizonytalan volt a hazaiak nyitásfogadása, ami igencsak megnehezítette a dolgukat. Ezáltal az ászok számában is jobbnak bizonyult a vendégcsapat, mely hetet szerzett, a hazaiak pedig négyet. Egy fokkal már határozottabban játszottak a kaposváriak, nem hagyták, hogy ellenfelük ellépjen két-három pontnál jobban. 18–18-nál egyenlíteni tudtak, így a meccs során először kért időt Ioannis Athanasopoulos, innentől pedig igazán izgalmas csatának lehettünk szemtanúi, még a hajrában is. 21–22-nél Lacombe is magához hívta tanítványait, ennek ellenére a címvédő jutott előbb mérkőzéslabdához, s kettőt is hárítottak a hazaiak, így 24–24-et mutatott az eredményjelző. Ám nem hagyott sok lehetőséget az adok-kapokra a Vasas Óbuda, hiszen rögtön gyűjtött két egységet, így ő várhatja előnyből a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját szerdán a Folyondár utcában. 

Kaposvári NRC–Vasas Óbuda 0–3 (17, 14, 24)

Kaposvár Aréna, 389 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Árpás.

KNRC: Martin, Szedmák 10, Radnai 4, Dias 14, Hurst 4, Vilvert 8. Csere: Rády (liberó), Nicolai, Godó 1, Maiorano, Sahin. Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Vasas: Gülübay 5, Fricova 4, Papp 10, Bannister 11, Sillah 19, Gyimes-Capet 13. Csere: Juhár (liberó), Jámbor, Török 1. Vezetőedző: Ioannis Athanasopoulos.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában