Teke szuperliga

2024.02.11. 18:32

Nyolc kaposvári mesterlövész, újabb lépés a cél felé

Magabiztos győzelmet aratott az Investment Közutasok Kaposvári TK hazai pályán a Zalaegerszegi TK ellen a férfiteke Szuperliga 12. fordulójában. A somogyiak ifjúsági együttese is alaposan kitett magáért, hiszen szettveszteség nélkül aratott diadalt, így mindkét társulat az élen áll a bajnokságban.

Sonline.hu

Fotó: Lang Róbert

Nagy rangadóra készültek vármegyénk tekézői, hiszen a hétszeres magyar bajnok ZTK-t fogadták, a két fél odavágóját – bravúros teljesítménnyel – a vendégek nyerték. A zalaiak mindenképpen vissza akartak vágni a vereségért, míg a házigazda kaposváriak meg szerették volna őrizni a vezető helyüket, ami, mint utóbb kiderült, sikerült is. Ezúttal mesterük, ifjabb Horváth László nélkül játszottak az investmentesek, miután az év edzőjének megválasztott kiváló tréner betegség miatt nem lehetett ott a csapatával. 

Kellet az extra teljesítmény

A sikerhez ismét több extra egyéni eredmény kellett: Farkas Sándor (675 fa), Németh Máté (646 fa), Kovács Gábor (641 fa) és Pintér György (610 fa) is hatszáz felett gurított, de mindenképpen ebbe a sorba kívánkozik Juhász Bence és Botházy Péter is, utóbbit sajnos kisebb sérülés miatt – óvatosságból – le kellett cserélni, de a helyére érkezett fiatal tehetség is kitett magáért, ketten összesen 625-öt dobtak, ami csapatpontot ért. 
No, de lássuk, miként látta az összecsapást Németh Máté, aki az egész szezonban nyújtott kiváló produkciójának hála kiérdemelte a felnőtt válogatott meghívót. 
– A meccs nem úgy indult, ahogy szerettük volna, hiszen becsúszott egy rosszabb eredmény, de ilyen sport, mi sem vagyunk gépek – mondta Németh Máté. – Szerencsére a folytatásban sikerült kiköszörülni a csorbát. Nagyon büszke vagyok a társaimra, ismét bizonyítottuk, helyünk van a legjobbak között. De nem szabad hátradőlni, hiszen nehéz mérkőzéseink vannak még hátra, melyeken motiváltan és nagy koncentrációval kell szerepelnünk. 
Saját teljesítményéről szólva Németh Máté kiemelte, úgy érzi, jó úton jár, s szeretné ezt a formáját a továbbiakban is tartani, sőt... 
– Büszke vagyok a fiataljainkra, mindketten óriási tehetségek, s egyre jobban érzik a hazai pályát – emelte ki. – S ez még csak a kezdet, szerintem hamarosan mindketten stabil tagjai lesznek a felnőttegyüttesnek. 

Investment Közutasok Kaposvári TK–Zalaegerszegi TK 7–1 (3732–3638) 
Eredmények: Farkas Sándor 675–Horváth Zoltán 639 (4:0); Nagy Gergő (Sziklási Tibor) 535–Kakuk Levente 653 (0,5–3,5); Kovács Gábor 641–Fehér Zoltán 562 (3:1); Pintér György 610–Pintér Károly 604 (2,5–0,5); Botházy Péter (Juhász Bence) 625–Nemes Attila 619 (2:2); Németh Máté 646–Járfás Szilárd 561 (4:0). 
Az ifjúsági mérkőzésen: Investment Közutasok Kaposvári TK–Zalaegerszegi TK 4–0 (1237–970). Eredmények: Juhász Bence 619–Kelemen Zsombor 491 (4:0); Sziklási Tibor 618–Muszil Zoltán Márk 479 (4:0). 
A férfiteke NB II. Nyugati csoportjában szereplő Investment Közutasok Kaposvári TK II. szabadnapos volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában