Korosztályos szabadfogású birkózó OB

2024.05.25. 19:46

Több mint kétszázan léptek szőnyegre Kaposváron

Szombaton a régi városi sportcsarnokban rendezte a Magyar Birkózó Szövetség és a házigazda Kaposvári Sportközpont és Sportiskola együtt közösen a 13 éves korosztály országos szabadfogású birkózó-bajnokságát. Az országos seregszemlére 52 egyesület 216 ifjú reménységét szólították szőnyegre; köztük a somogyi színek képviseletében a házigazda Kaposvári Sortközpont és Sportiskola kilenc sportolóját, köztük egy lányt is.

Fenyő Gábor

– A 13 évesek a legidősebb korosztály, ahol még együtt versenyeznek a leányok és a fiúk; az ennél idősebbeknél már külön nemenként rendezik az erőpróbákat – mondta amolyan elöljáróban Lomnici Attila, a házigazda Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgató-helyettese. – Többen is eljöhettek volna a somogyi megyeszékhelyre, de vasárnap Püspökladányban rendezik a 11 és 12 éves korosztály országos birkózó-bajnokságát. A fiatalabb évjáratú sportolókat is lehet nevezni, de hát miéért tették volna, amikor rájuk a korosztályos OB vár.

 

Amúgy ez (még) az a korosztály, ahol a gyerekek nem igazán tudják kordában tartani az érzelmeiket. Egy-egy mérkőzés után a vesztes fél nem mindig tudta – és nem is akarta – elrejteni a könnyeit, legyen szó leányról vagy fiúról. Az a mondás, miszerint sírni csak a győztesnek szabad, szombaton a kaposvári körcsarnokban abszolút nem volt igaz.

A Kasi versenyzői közül többen is a döntőbe verekedték magukat, illetve a dobogón feszíthettek büszkén, azaz valamilyen fényű érmet könyvelhettek el. Amikor ott jártunk, még vissza voltak az aranymeccsek, s olyan is volt, aki még nem is lépett szőnyegre.

Amikor szombaton végzett a hazai rendezésű ob-n a Takács László vezette kaposvári együttes, a 11–12 évesek azonmód kisbuszba ültek, s irány Püspökladány. A reményeink szerint ott sem maradnak érmek nélkül a kaposvári birkózópalánták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában