Darts

2024.06.15. 19:16

Major Nándor először tarolt a Vikingeknél

Az ország egyik legjobbja, Major Nándor is nyilat ragadott a Kaposvári Vikingek Darts Club szombati nyílt egyéni versenyén, melyen végül elhódította a legjobbnak járó serleget.

Klein Péter Nándor

Fotó: Klein Péter Nándor

A nyári szünet előtt egy nyílt, egyéni versenyre várták a darts szerelmeseit a Kaposvári Vikingek, akiknek Füredi úti bázisára ezúttal negyvenegy dartsos érkezett. 
– Ezúttal is igyekeztünk mindent tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy jól érezzék magukat a részvevők – mondta Farkas Gábor, a Kaposvári Vikinek Darts Club alapítója. – A nyár közeledtét jelzi, hogy kicsit kevesebben érkeztek, így nyolc hatos csoportba osztottuk a versenyzőket, melyekből az első négy jutott a legjobb 32 közé, már egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek. Ez volt az utolsó versenyünk a nyári szünet előtt. Az idényt egy családi nappal zárjuk majd. 
A szervezők nem feledkeztek meg a magyar labdarúgó-válogatott Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmeccséről sem, hiszen együtt szurkoltak Ádám Martinéknak a Füredi úti termükben. A labdarúgók bár kikaptak, de egy másik válogatott, a kaposvári születésű Major Nándor győzelmet ünnepelhetett, s bizonyította, jó formában van a közelgő világbajnokság előtt

– Különleges érzés számomra Kaposváron nyerni – mondta Major Nándor. – A Vikingek termében ezidáig nem adatott meg számomra a siker, de most azzal a szándékkal érkeztem, hogy megszakítom ezt a rossz sorozatot, ami végül sikerült is. 

A válogatott dartsos hozzátette: a verseny mellett azért is érkezett Kaposvárra, hogy meglátogassa a szüleit és egy kicsit pihenjen a két hét múlva esedékes csapat világbajnokság előtt, melyet Frankfurtban rendeznek majd. 
– Úgy érzem, hogy jó formában vagyok, akárcsak Jagicza Gábor, akivel rengetegek edzünk – mondta Major Nándor. – Nem titkol célunk, hogy a világbajnokságon szeretnénk történelmet írni azzal, hogy kijutunk a csoportból. 
A Vikingek nyárköszöntő versenye Major Nándor sikerével ért véget. A válogatott dartsos öt-háromra győzte le a döntőben Somogyi Istvánt, míg a harmadik helyet Müller Ákos szerezte meg. Ami a különdíjakat illeti, a legtöbb 180-at Szita János dobta, míg a legmagasabb kiszálló Major Nándor nevéhez fűződik, aki 160-ról nyert leget. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában