Hírek

2005.09.13. 00:00

Izrael az utolsó akadály

Vasárnap a csehek legyőzésével a magyar válogatott megadta magának az esélyt, hogy ott legyen a Belgrádi Eb-döntőben. Azonban Izraelt ugyanez a cél vezérli.

Hegyi Áron

Meszlényi Róbert gárdája megtette az első, úgyszólván kötelező lépést Belgrád irányába. Persze, csak annyiban kötelező, hogy ha mindjárt az első mecscsét elvesztette volna a magyar férfi kosárlabda-válogatott, akkor gyakrolatilag minden esélye elúszott volna, hogy csütörtöktől a kontinens tizenhat legjobb csapata között folytassa a sorozatot. A cseheket sikerült 84-79-re legyőzni, még ha helyenként nem is igazán meggyőző játékkal. Dávid Kornélék egy meglehetősen egyhangú forgatókönyvet követtek, mégis éppen ezzel tették hallatlanul izgalmassá a csatát. Történ ugyanis, hogy a mieink rendszeresen elhúztak riválisuktól, eleinte csak öt-hat, később már tíz ponttal is, majd megnyugodva szépen le is adták a kemény munkával összekapart előnyt. Az viszont feltétlenül a magyar csapat lelkierejét dicséri, hogy akárhányszor felzárkózott a szívósan küzdő cseh csapat, a vezetést egyszer sem tudta átvenni, azaz mindig őket nyomasztotta az „utol kell érni” cseppet sem édes terhe.

A mieink pedig ezúttal remek csapatként küzdöttek. A pótselejtező előző körében, Portugália és Svédország ellen a csapat két centersztárja, Dávid Kornél és Gulyás Róbert cipelte a hátán a csapatot. Csakhogy az imént említett két válogatott minimum egy klasszissal gyengébb a cseh és az izraeli csapatnál is, vagyis egyértelmű volt, ha a többiek nem javulnak fel, akkor esélytelenek vagyunk az újvidéki viadalon. Feltehetően erre a hiányosságra hívta fel játékosai figyelmét Meszlényi Róbert szövetségi kapitány is, ezúttal ugyanis a szinte tapintható csapategység mellett több jó egyéni teljesítmény is akadt. Kálmán László gyors volt, mint a villám, és szerzett nyolc pontot. Mészáros Zalán óriási rutinnal és hihetetlen higgadtsággal irányított, ráadásul dobott két lélekemelő hárompontost, a gólpasszairól nem is beszélve. A folyton kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdő Németh István (aki két éve még Újvidéken játszott) parádézott, tizenöt pontja (közte három tripla) úgy kellett, mint egy falat kenyér. És újfent nagyon jók voltunk középen, legalábbis, ami a pontszerzést illeti. Gulyás ezúttal ugyan nem tündökölt, Dávid Kornél viszont hozta a maga profizmusát. A javát azonban a végére hagytuk.

A portugálok és a svédek ellen betliző Báder Márton úgy játszott, hogy Európa bármely válogatottjában szívesen látnák. A Cibona Zágreb centere volt a mezőny legeredményesebbje a maga 21 pontjával, ráadásul ezt egy hárompontossal is színesítette. Mindig a legfontosabb pillanatban talált be, biztos kézzel dobta a meccs végén a büntetőket, és tizenegy lepattanót szerzett. Igaz, a lepattanó csatát 34-26-ra a csehek nyerték, ezen a téren lesz mit javítani ma estig. Merthogy az állandó Eb-résztvevő izraeliek nem lesznek kegyesek, minden hibát kíméletlenül ki fognak használni. Ami nem is meglepő egy olyan csapattól, amelyik két éve a hetedik helyen végzett a kontinensbajnokságon. Néha azért ők is tudnak rosszul játszani. Ezt jelzi, hogy a középdöntőben a lettek és a bolgárok is megelőzték őket, sőt, az általunk oda-vissza legyőzött luzitánok nyerni tudtak Izraelben (igaz, otthon meg kikaptak az izraeliektől).

Érdemes észben tartani, hogy a Maccabi Tel-Aviv az elmúlt két évben megnyerte az Euroligát, és három játékost ad a válogatottnak. Külön kell majd figyelni Yaniv Greenre, Tal Bursteinre és Meir Tapiróra, ők messze a legeredményesebbek a csapatból. A csehek ellen bejött, hogy a két ászt, Jiri Welschet (Milwaukee Bucks) és Lubos Bartont (Badalona) sikerült részben semlegesíteni. Ha ugyanez az izraeliek ellen is bejön, akkor Újvidékről nem Budapestre indul a válogatott busza, hanem Belgrádba. Jöhetnek a szerbek, a spanyolok és a lettek.

Magyarország–Csehország 84-79 (26-18, 15-17, 25-20, 18-24)

Újvidék, 300 néző

Magyarország: Mészáros 6/6, Németh I. 15/9, Dénes, Dávid K. 13, Gulyás 12, csere: Kálmán 8, Báder 21/3, Kámán 5/3, Fodor G. 2, Sitku 2

Csehország: Czudek 2, Welsch 16/3, Barton 3/3, Sokolovsky 6/6, Starosta 8

csere: Whitfield 9, Benda 15, Milos 11/9, Votroubek 9/9.

Újvidék, 300 néző

Magyarország: Mészáros 6/6, Németh I. 15/9, Dénes, Dávid K. 13, Gulyás 12, csere: Kálmán 8, Báder 21/3, Kámán 5/3, Fodor G. 2, Sitku 2

Csehország: Czudek 2, Welsch 16/3, Barton 3/3, Sokolovsky 6/6, Starosta 8

csere: Whitfield 9, Benda 15, Milos 11/9, Votroubek 9/9. -->

Ezek is érdekelhetik