Kampányidőszak már csak papíron létezik

A politikum kristályszerkezete letisztulásának kegyelmi pillanatában, tisztelt olvasók, maga a kampány lett a kampánytéma. Tetszenek érteni: a pártok arról beszélnek, hogy ki, mikor, miről és hogyan szóljon és szólhat önökhöz, hozzánk. A politikusok saját józanságukat dicsérik, mikor hangsúlyozzák: ők maguk a tulajdonképpeni választási harcot az egyébként valójában meghatározhatatlan kampányidőszakba szorítanák. Azt már valószínűleg csak a történelmi szükségszerűség hozza, hogy ezt nem tehetik meg, bocsánat érte, pedig ők aztán mindent megtesznek a nyugalmunkért, de igazán. Kampányidőszak azonban egy ideje csak papíron létezik, de facto nem, azaz lehet, hogy mégis: a szétszakadt országban bevált a jóslat, 2002 óta a politikai közegben csak maga a vegytiszta kampány van, mindegy, száznaposnak, vagy száz lépés programnak, SMS-kampánynak, vagy éppen nemzeti konzultációnak nevezzük.

Indirekt megközelítésben eszerint már rég elvált egymástól választandó és választó: mi mást jelenthet, ha ilyen erőket kell mozgósítani ahhoz, hogy célba érjen a politikai üzenet? Persze kevés a csodálkoznivaló az olyan közegben, ahol az embernek gyakran az az érzése van: a politizálás alkalmasint nem felelős államférfiak előremutató cselekvéssora, hanem az önmagáért való, nettó hatalmi törekvéseket szolgáló köz(el)harc. És ebben az állapotban hitelesen nehéz arról beszélni, hogy itt vagyunk, szolgálunk, alázattal, demokrataként, csak most, csak önöknek. A hatalom megléte, megszerzése, megtartása ugyanis nem elsősorban nekünk fontos, hanem nekik; a választó meg általában beérné azzal, hogy jelszavak nélkül – roppant demagóg módon, ugyanakkor kellően önkritikusan – egyszerűen csak jobb lesz neki.