2006.03.25. 00:00
Letartóztatták a taxisgyilkosság gyanúsítottját
Közel egy évig tartó nyomozás után a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tavaly március 27-én éjjel több késszúrással megölt egy debreceni taxist. A 68 éves ember holttestét a hajdúsági megyeszékhelytől 15 kilométerre lévő Nagymacs külterületén dobták ki a Suzuki típusú autóból. A tettes ezután visszafordult a város felé, ahol másnap délután a rendőrök egy lakótelepi parkolóban megtalálták a kocsit is. Becslések szerint a taxistól mindössze néhány ezer forintot zsákmányolhatott gyilkosa.
Egyes értesülések szerint a gyanúsított az anyjával ugyanott lakott, mint az áldozat. A rendőrök azért nem bukkantak hamarabb a feltételezett tettes nyomára, mert az anya sokáig tagadta, hogy fia vele él. A nyomozás érdekeire hivatkozva a gyanúsítottról más információt nem hoztak nyilvánosságra, de az ügyben emberölés vádjával megindult az eljárás. A rendőrség nyomravezető segítsége nélkül dolgozott, így az ötszázezres jutalmat visszavonták.