Hírek

2007.06.14. 16:56

Hiába repült Magyarországra Mehmet Karcsika török papája?

Folytatódik a Mehmet Karcsika körül kialakult már-már szappanoperákat idéző ügy

BAMA

Folytatódik a Mehmet Karcsika körül kialakult már-már szappanoperákat idéző ügy. Mint Papp Edina, a kisfiú édesanyja közölte: „a magyar bíróság döntését tiszteletben kívánja tartani, így férje, aki Törökországból iderepült, csak akkor láthatja majd a kisfiút, ha ezt engedélyezi a hatóság. „Ő maga három év alatt legalább hússzor járt Isztambulban, hogy láthassa a fiát, és legkevesebb kétezerszer hívta telefonon…”, tette hozzá.

Buda Sándor, a török-magyar állampolgárságú Mehmet Tüysüz ügyvédje úgy nyilatkozott: az édesapa csak úgy tud harcolni gyermekéért, ha tisztázza magát a hatóságok előtt. Így szembe kell néznie az ellene felhozott vádakkal, az embercsempészettel, a közokirat-hamisítással. Mint hangsúlyozta: az apa nem anyagi haszonszerzés miatt követte el az állítólagos bűncselekményeket, hanem érzelmi okok vezették: látni szerette volna a fiát.

Mehmet Tüysüz nem tudott találkozni a fiával; az eljárás végét lakhelyelhagyási tilalom mellett Budapesten várja meg.

Ezek is érdekelhetik