Hírek

2007.07.27. 18:07

Orbán és Gyurcsány palacsintasütővel

Az MSZP és a Fidesz hangzatos ígéretekkel és populizmussal igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy valójában semmit sem tesz az ország hosszú távú jövőjéért, a felszínen torzsalkodnak, a mélyben osztozkodnak, mint például a Centrum Kft. ügyeiben – hangoztatta pénteken Almássy Kornél.

É. S.

Az MDF alelnöke szerint a két párt vásárt csinál az ország jövőjéből, gyereknek nézi a választópolgárokat, játéknak tekinti az ország irányítását. A demokrata fórum ezért a Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál megtartotta a „populizmus vásárát”. Itt Vitéz Lászlóra és Kemény Henrikre hajazva Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor bábfigurája serpenyővel esett egymásnak az ingyenfagylaltot nyalogató nézelődők előtt.

Az MDF alelnöke hangsúlyozta, hogy amikor a két nagy párt öt évvel ezelőtt megszavazta a száz napos programot, vásárra vitte az ország költségvetési egyensúlyát. A kormány tíz százalékos államháztartási hiányt okozott, míg a Fidesz újra és újra különböző populista szlogenekkel áll elő, a választásokkor 3000 milliárd forintnyi ígéretet tett. Almássy szerint pártja felnőttnek nézi a polgárokat, s az általuk korábban meghirdetett „Középosztály 13 pontja" reális, valós alternatívát kínál az ország számára a populista szólamokkal és átgondolatlan reformokkal szemben.

Ezek is érdekelhetik