Hírek

2008.06.21. 15:20

Tordy Géza a mai napig izgul a premiereken

Tordy Géza szerda óta zavarban van. Miután szerdán megválasztották a Nemzet színészének, állandóan újságírók ostromolják. A legnagyobb gondja az, hogy ne ugyanazt nyilatkozza a különféle fórumoknak. Pedig tud miről mesélni, több mint ötven éve van a pályán.

Hegedűs V. Rita

– Befolyásolja a munkájában, hogy Nemzet Színésze lett?

– Úgy hozta az életem, hogy sok szakmai elismerésben volt részem. A Nemzet színésze díjat is a kollegáimtól kaptam, nem kellet jófiúnak lennem egyik pártnál sem. Ez borzasztó nagy dolog. Soha nem voltam párttag. Megvan persze a véleményem a világról. Ami sok örömet nem okoz.

[caption id="" align="aligncenter" width="400"] Tordy Géza szerda óta zavarban van. Miután szerdán megválasztották a Nemzet színészének, állandóan újságírók ostromolják. A legnagyobb gondja az, hogy ne ugyanazt nyilatkozza a különféle fórumoknak.
[/caption]

– Teljes rálátása van a magyar színházi szakma elmúlt 50 évére.

– Fura életem volt. Nem végeztem főiskolát, így már 18 évesen a pályán voltam. Az első évem végén már filmeztem. Főszerepet kaptam a Külvárosi legendákban. 

– Mit szól ahhoz, hogy a politikusok mondják meg, ki lehet  színidirektor?

– A politika mindig beleszólt a színházba, a politika adja a pénzt. Mióta világ a világ ez így volt. A Napkirály, azaz a XVII. század óta minden művészt eltartottak. Színházat gazdaságosan üzemeltetni csak a Broadwayen vagy a West End-en lehet. Sokat vagyok a fiatal kollégáimmal, és megpróbálom az ő szemükön keresztül is nézni a mai színházi állapotot. Nem jó. Se öregnek, se fiatalnak, se középkorúnak.

– Miért?

– Mindent eláraszt a szakmaiatlanság. Rendszeresen járok színházba, és egyszerűen nem értem, hogy mit mondanak a kollégáim. Motyognak, és így halálra unom magam. Csak mindent harmadik mondatukat hallom meg. Megfeszül az agyam, hogy miről is szól a mű. Innentől kezdve nehéz elviselni a színházat. A másik probléma, hogy kevés a jó rendező. Nem tudok hinni az iskolai rendezőképzésben. Még a színészképzésben sem nagyon. Egy színésznek meg kellene tanulnia beszélni, énekelni, táncolni, mozogni, gondolkodni. Teljesen mindegy hány évet jár valaki iskolába, úgyis a színházban tanulja meg a lényeget. Jó dolog az iskola, de hogy rendezés közben mikor kell ordítani, és mikor nem szabad kinyitni a számat csak megtapasztalni lehet. Van olyan színész, akivel csak erőszakoskodni lehet, és van akivel tilos. Ezt nem lehet megtanítani.

Tordy Géza

Született: Budapest, 1938. május 1.

Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, majd két évre Szegedre szerződött. 1959-től a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház, 1963-tól a Madách Színház tagja. 1985-től 1990-ig rendezője, majd főrendezője a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-ben a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője. 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője. 1991-ben Kossuth díjat kapott.

– Régebben jobb volt a helyzet?

– Kétségtelen, hogy a diktatúrában a színháznak nagyobb rangja volt. Most nincs gazdánk. Valahogy becsorgatják a pénzt a színházakba nagy keservesen, de mérvadó politikusok, üzletemberek nem járnak az előadásokra.

– Lát különbséget a vidéki és a fővárosi színházak között?

– A vidéki színjátszásnak fantasztikus időszakai voltak a különböző korszakokban. Zsámbéki Gábor Kaposvárott szuperszínházat hozott létre. Székely Gábor Szolnokon ért el hasonló eredményeket. Ruszt József mindig hihetetlen érdekes színházat teremtett maga körül, bárhová is ment. Ez személyiség kérdése. A vezetőn múlik minden, hiszen ő szerződtet, ő oszt szerepet. A fiatal kollégák sorsa is az ő kezében van.

– A mai napig aktívan dolgozik.

– Március közepéig tele vagyok munkával. Két darabot is rendezek a Tivoliban. Aldo Nicolai Hárman a padonját, és utána az Utazás az éjszakábant O’Neill-től. Méretes nagy mű. Nyáron Szegeden a Marica grófnőben játszom, és Sas Tamás új filmjében is szerepelek.

– Soha nem pihen?

– Egyszercsak a kaszás jön, és véget vett a dolognak! Halálra unnám magam, ha nem dolgoznék. Pedig annyi fegyelem kell a szövegtanuláshoz. Utálatos dolog. Sose voltam jó szövegtanuló, ezért nem tudtam soha beugrani senki helyett. Vannak, akik egy éjszaka alatt megtanulnak egy főszerepet. A mai napig szinte minden premieremen szörnyethalok az idegességtől, hogy most fogom elfelejteni a szövegemet. Utána már megy. Az első 10 előadás után kezdek használható lenni. Sose voltam premier színész.

A Nemzet Színészei

A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig havonta 500 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A cím tulajdonosai: Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Király Levente, Komlós Juci, Máthé Erzsi, Psota Irén, Szabó Gyula, Tordy Géza, Törőcsik Mari.

Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, majd két évre Szegedre szerződött. 1959-től a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház, 1963-tól a Madách Színház tagja. 1985-től 1990-ig rendezője, majd főrendezője a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-ben a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője. 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője. 1991-ben Kossuth díjat kapott. A Nemzet Színészei A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig havonta 500 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A cím tulajdonosai: Avar István, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Király Levente, Komlós Juci, Máthé Erzsi, Psota Irén, Szabó Gyula, Tordy Géza, Törőcsik Mari. Tordy Géza szerda óta zavarban van. Miután szerdán megválasztották a Nemzet színészének, állandóan újságírók ostromolják. A legnagyobb gondja az, hogy ne ugyanazt nyilatkozza a különféle fórumoknak. -->

Ezek is érdekelhetik