Hírek

2008.06.05. 19:12

Új Szlovák Ház épül Pilisszentkereszten

Új Szlovák Ház épül Pilisszentkereszten a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a szlovák országos kisebbségi önkormányzat szerdai megállapodása értelmében - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter az ATV híradójával csütörtökön.

BAMA

Gémesi Ferenc, a MeH kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára az MTI-nek elmondta: az év végére, nagyjából 80 millió forintból épülhet fel az Új Szlovák Ház. A pilisszentkereszti képviselőtestület március végén döntött arról, hogy a szlovák kisebbségi önkormányzat irodáját másik épületbe költöztetik. Kiss Péter hangsúlyozta, a tervek szerint évente 100 millió forintot fordítanak hasonló ügyekre. Gémesi Ferenc az MTI-nek elmondta, Pilisszentkereszten regionális szlovák központ jön létre, amely helyet ad a szlovák civil szervezeteknek és a helyi szlovák kisebbségi önkormányzatnak.

Az ügyből politikai vita kerekedett Magyarország és Szlovákia között. Vizsgálatot indított a kisebbségi ombudsman is, aki azt állapította meg, hogy törvénytelen volt a pilisszentkereszti önkormányzat döntése, ezért annak visszavonását kérte a képviselő-testülettől. Sólyom László köztársasági elnök is járt a helyszínen, hogy közvetítsen az ügyben.
MTI

Ezek is érdekelhetik