Hírek

2012.09.11. 10:23

Augusztusban 6 százalékos volt az infláció

A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest.

MTI

A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az infláció május óta egyre gyorsul, júliusban 5,8 százalékos volt és 2008 augusztusa óta nem volt ilyen magas.
Londoni elemzők 6 százalék feletti tizenkét havi inflációt vártak augusztusra.
Az idén az első nyolc hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
A maginfláció augusztusban 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban az előző havival megegyező 5,1 százalék volt.

A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 6,1 százalék volt, az előző hónaphoz képest az árak nem változtak.
Júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 7,3 százalékos árcsökkenése következtében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva a fogyasztói árak 0,4 százalékkal emelkedtek. Olcsóbb lett a sajt (2,0 százalék), a párizsi és a kolbász (1,5 százalék). Emelkedett a sertészsiradék (2,2 százalék) és a sertéshús (1,8 százalék) ára.

Augusztusban az egyéb cikkek közé sorolt termékeke drágultak a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékkal júliushoz képest. Ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal nőtt. Az átlagnál nagyobb mértékben emelkedett a szeszes italok, dohányáruk (0,5 százalék) és a szolgáltatások ára (0,3 százalék), ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 2,6 százalékkal kellett többet fizetni. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek átlagosan 1,8 százalékkal olcsóbbak lettek. A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek ára egyaránt 0,2 százalékkal csökkent.

Tavaly augusztushoz mérve az átlagosnál jobban, 6,3 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Ezen belül jelentősen, 32,3 százalékkal nőtt a tojás, 25,1 százalékkal a sertészsiradék, 19,6 százalékkal a csokoládé és a kakaó ára. Az idényáras élelmiszerek 13,2 százalékkal drágultak, a burgonya 42,4 százalékkal lett olcsóbb, mint tavaly augusztusban volt, de a friss zöldség 20,3 a gyümölcs pedig 13,7 százalékkal drágult. A sertéshús 10,4 százalékkal került többe, de a liszt 8,5 százalékkal olcsóbb lett.

A  dohányáruk 24,7, a szeszes italok 6,7 százalékkal kerültek többe, mint egy éve.   Szintén átlag felett, 7,9 százalékkal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak és a tanszerek is 8,4 százalékkal többe kerültek, mint a tavalyi iskolakezdés előtt.

A háztartási energia átlag feletti, 6,2 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 9,4 százalékkal, a távfűtés 8,4 százalékkal drágult, s a vezetékes gáz is 7,4 százalékkal drágult.

A szolgáltatások 4,1 százalékos áremelkedésén belül a szemétszállítás 8,1 százalékkal, a csatornadíj 5,3 százalékkal drágult, a postai szolgáltatások díja 12,4 százalékkal emelkedett, a külföldi üdülésekért átlagosan szintén 12, 4 százalékkal kellett többet áldozni, míg a belföldi nyaralás 3,5 százalékkal drágult.

A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt, 3,5 százalékkal drágultak.
A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 0,8 százalékkal olcsóbbak voltak, számítógépeket és fényképezőgépeket a KSH szerint 5,9 százalékkal olcsóbban lehetett kapni, mint tavaly augusztusban, a kerékpárok viszont 6,6 százalékkal többe kerültek.

Ezek is érdekelhetik