Kék hírek, bulvár

2010.04.23. 08:54

Elveszett beporzók: nagyüzemben lopták kaptárostól a méheket

Marcali, mesztegnyői és ötvöskónyi tolvajokból állt össze az a társaság, mely méhkaptárakra utazott. Két nappal ezelőtt Mesztegnyőről érkezett két külön feljelentés a marcali rendőrségre, hogy ellopták a kaptáraikat.

Vigmond Erika

Az egyik károsulttól tizenötöt vittek el, hétszázötvenezer forint értékben, a másik méhészt pedig huszonöt kaptárától szabadították meg, egymillió forintos kárt okozva. Buzás László marcali rendőrkapitány elmondta: a háromtagú társaság elfogásával az orgazdáktól is sikerült visszaszerezni a negyven kaptárból huszonnyolcat, amit már vissza is adtak tulajdonosaiknak. A kaptárak utaztatásához használt gépkocsit is lefoglalták.



A nyomozás során az is kiderült: a társaság számlájára írható az is, mikor  március végén Ötvöskónyiból loptak el tizenkét kaptárt, négyszázhúszezer forint értékben. Ezek lefoglalásán még dolgoznak a rendőrök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!