Kék hírek, bulvár

2013.11.13. 16:42

Súlyosan bántalmazta szüleit egy fonyódi pedagógus

Az érintetteket ismerő fonyódiak értetlenül állnak az eset előtt, nem tudnak magyarázatot arra, hogy a tanárember miért vetemedett erre a tettre.

Fónai Imre

Súlyosan bántalmazta szüleit egy fonyódi pedagógus – terjed a híre a történteknek Fonyódon. A helyi általános iskola tanárának tettét azért is fogadta általános felháborodás a városban, mert idős szülei is sokakat tanítottak. A történteket egyébként többen is a tanár helybenhagyott édesapjától tudták meg, aki a bántalmazást követő napokban már nem tartózkodott kórházban. Az érintetteket ismerő fonyódiak értetlenül állnak az eset előtt, nem tudnak magyarázatot arra, hogy a tanárember miért vetemedett erre a tettre.



A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata érdeklődésünkre a következőket közölte az ügyről: „A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. István Zsolt fonyódi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. október 30-án 19 óra 30 perc és október 31-én 0 óra 45 perc közötti időben egy fonyódi ingatlanban a 48 éves férfi tettleg bántalmazta időskorú édesanyját és édesapját, akik – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos testi sérüléseket szenvedtek. A rendőrök M. István Zsolt fonyódi lakost elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították és – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt jelenleg előzetes letartóztatását tölti a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási intézetben.”

Ezek is érdekelhetik