Kék hírek, bulvár

2016.03.07. 11:34

Előzetesben az embercsempész: 1500 euróért vitte volna a menekülteket

A szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett egy magyar-egyiptomi férfit – a helyi ügyészség indítványára – a siófoki bíróság.

Vas András

A férfi tavaly augusztusban egy iraki és egy egyiptomi menekültnek ajánlotta fel, hogy fejenként 1500 euróért – összesen nagyjából 920 ezer forintért – átviszi őket a határon és Milánóba szállítja őket. Kocsit és sofőrt szerzett, s az autó Letenyénél lépett volna ki az országból, ám nem sikerült az akció, így visszafordultak, ám Siófoknál a rendőrség igazoltatta őket, s így lebuktak.



Előzetesbe került az a rabló is, aki múlt hét szerdán fél órán belül háromszor is járókelőkre támadott a kaposvári belvárosban. Előbb a Teleki utcában egy férfitől, majd egy nőtől akarta elvenni erőszakkal a táskáját – ellenállásuk és a járókelők fellépése miatt a rabló végül elmenekült –, majd egy élelmiszerbolttól követett egy nőt, akit egy kapualjban fejbe vágott. Miután a megtámadott elesett, rátérdelt és ököllel ütni kezdte, a fejét pedig a járdába verte, majd menekülni próbált, de két járókelő elkapta.

Ezek is érdekelhetik