Kék hírek, bulvár

2017.04.10. 08:41

Ittas vezetés, vadgázolás, szándékos koccanás– ez történt az utakon

Őzzel ütközött Szenyérnél egy autós, míg egy másik az előtte haladóba hajtott. Egy kerékpáros is balesetet okozott, valamint egy segédmotoros kétkerekű vezetője árokban kötött ki.

Sonline

Siófokon egy segédmotoros kerékpárral közlekedő személy nem tudta uralni járművét és árokba hajtott. A szonda kimutatta, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt a kétkerekűre szállt volna, így a rendőrök előállították. Az esetet könnyű sérülésekkel megúszta a felelőtlen siófoki.

Balatonfenyvesen egy biciklis járt pórul, ugyanis balra akart volna kanyarodni, de ezt nem jelezte sehogy, a mögötte haladó autós pedig ki szerette volna kerülni a kerékpáros, ám így ütközés lett vége. A vasárnap esti balesetet könnyű sérüléssel megúszta a bringás.

[caption id="" align="aligncenter" width="469"] Az óvatlan kerékpáros olcsón megúszta az esetet.
[/caption]


Nagyszakácsi külterületén egy autós járművével szándékosan az előtte haladó gépkocsiba hajtott. A koccanás során senki nem sérült meg, mindössze anyagi kár keletkezett. A vétkes sofőr ellen büntetőeljárás indult közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


Szenyér külterületén a 68-as számú főúton az esti órákban egy őz volt rosszkor rossz helyen és az arra járó autós nem tudta elkerülni a balesetet. A vadgázolás során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!