tárgyalás

2021.09.30. 11:48

Milliárdos adócsalással vádolják a műtrágya-kereskedőt

Előkészítő ülést tartott a Kaposvári Törvényszék egy majdnem egymilliárd forintos adócsalás ügyében.

K.G.

Fotó: Shutterstock

Egy 44 éves férfi és három társa ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség. A férfi cége mezőgazdasági termékek, elsősorban műtrágya nagykereskedelmével foglalkozott. A vád szerint a 2017-ben hogy a többi piaci szereplőnél kedvezőbb áron tudja árusítani termékeit, külföldi partnercégek és saját kft-je közötti értékesítési láncolatba fiktív cégeket szervezett be. Így az ÁFA-át a csak papíron létező cégeknek kellett fizetniük. A köztes vállalkozások által kiállított hamis számlák ÁFA tartalmát a vádlott jogosulatlanul levonta az adóbevallásaiban. A fiktív cégek papíron több ezer tonna műtrágyát importáltak. A vádlottak tagadták a bűnösségüket a bíróság előtt. Az elsőrendű vádlott, a kaposvári székhelyű cég vezetője írásos vallomását a bíró olvasta fel.

– Személyes jó kapcsolatom volt a lengyel gyártóval, így tudtam olcsóbban beszerezni a műtrágyát – védekezett a vállalkozó. – A hiány állandó volt a piacon, nem én határoztam meg az árat. Nem számítottam nagy piaci szereplőnek, de köztudottan jó kapcsolatot ápoltam a gazdákkal, talán kellett valakinek az üzletem. Tisztességgel kereskedtem, nem lapátoltam ki a pénzt a cégemből.

Az ügyészség 9 év börtönbüntetést kért a férfira, és társaira is súlyos börtönéveket. Emellett a cég ellen 450 millió forint pénzbírság kiszabására tettek indítványt. Az ügy tárgyalása november 25-én kezdődik, a védelem az igazságügyi könyvszakértő kihallgatását indítványozta. Az elsőrendű vádlott korábban egy somogyi labdarúgó egyesület tulajdonosa volt.

Fotónk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!