súlyos testi sértés

2021.06.02. 11:05

Véletlenül átpermetezett a kertjébe a szomszéd, hát gyorsan orrát törte

Régóta haragudott a szomszédra, aztán egyszer csak átugrott a kerítésen és addig verte, amíg el nem törte az orrát.

Sonline

Fotó: Shutterstock

Az ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal az 57 éves férfival szemben, aki azért okozott gyékényesi telekszomszédjának nyolc napon túl gyógyuló sérülést, mert a sértett rossz helyen permetezett.

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott régebb óta haragudott a sértettre, mivel a fenyőket termesztő férfi a terhelt szerint többször átpermetezett a vádlott telkére.A vita végül tettlegességig fajult, ekkor a dühös vádlott átmászott a kerítésen és a menekülés közben eleső sértettre támadt, akit először ököllel arcon ütött, majd kétszer ugyancsak arcon rúgott. A férfit végül élettársa húzta el a sértett közeléből.A vádlott bántalmazása következtében a megtámadott férfi 3 hét alatt gyógyuló orrcsont töréses sérülést szenvedett.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában elzárás büntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!