Olasz befektető jöhet, de kevés a remény Somogysárdon

– Itt vagyunk, ötven-ötvenöt éves emberek, hová menjünk? – kérdezi egy szemüveges férfi. – Még a huszonéveseknek sincs munka, nemhogy nekünk.
Gelencsér Attila szerint még talán van némi remény, hogy a telep továbbra is lovasbázisként működjön.
– Beszélten Bencze József országos rendőr-főkapitánnyal – mondja a megyei közgyűlés elnöke –, aki megígérte, megpróbál segíteni, hogy a bázis a falu tulajdonába kerüljön.


Ebben az esetben pedig jöhetnek a befektetők: Csikós Nagy Márton szerint az olasz lószövetség elnöke már érdeklődött, egy tenyésztelepet működtetnének Somogysárdon. Háromszáz kancát hoznának, s a szaporulat jelentené a hasznot. A helyieknek pedig a megmaradó munkahelyek.
– De hol? – hallatszik a kérdés a hallgatóság soraiból. – A rendőrség már mindent eladott.
– S a falu nem kapott cserébe semmit – kontráz rá a polgármester. – Ahogyan korábban sem. Amikor kértünk tőlük valami támogatást, azt felelték: lószart tudnak adni. Ha ez nem jó, a ló egy testrészét tudják még ajánlani...

Az indulatok egyre inkább elszabadulnak, a műbőr székeken addig jobbára csendesen üldögélő emberek egymás szavába vágva sorolják sérelmeiket. Akad, aki az országban szerinte egyedülálló ötösfogatot siratja, mások az állatok takarmányozását szolgáló földek eladását emlegetik, szóba kerül a sokak szerint még használható bútorok, berendezések eltüzelése – pedig egyesek szerint azt a falubeliek is használhatták volna –, valaki az ügetőlovak és a telivérek elkótyavetyélésén bosszankodik.
– Elvitték a gyönyörű lovainkat, s idehozták helyettük ezeket a göthös dögöket! – harciaskodik. – A pálmajori cigányok se vették volna meg őket...

– Somogysárd annyit ér lovak nélkül, mint Budapest villamos nélkül – jelenti ki egy mellényes asszony, utalva, hogy a faluban 250 esztendős hagyománya volt a lótenyésztésnek. – Azt kívánom nekik, hogy egyszer álljon le az összes villamos, meglátjuk, mire mennek nélkülük.
S a munkájukat vesztett emberek csak sorolják, sorolják panaszaikat, s látszik rajtuk, nem nagyon hisznek a bíztató szavaknak, mely szerint még nincs minden veszve.

– Ki veszi meg ezt a lepusztult telepet? – teszik fel újra és újra a kérdést, ám a bizonytalan olasz szálon kívül nem nagyon akad más kapaszkodó. Egy idő után mindenki már csak ismételgeti magát, egyre több sérelem kerül elő, aztán egyszer csak elcsendesednek. Szép Tamás ügyvéd kap szót, aki az esetleges jogi procedúra menetét, formáit sorolja. A bázis hajdani dolgozói szerint ugyanis a felmondásuk, elbocsátásuk sem jogszerűen történt.
– Ha a munkáltató tévedett, van rá lehetőség, hogy nagyobb végkielégítést, több pénzt kapjanak – jelenti ki az ügyvéd. – Ám a bázis ettől még megszűnik, s a munkájukat sem tudom visszaadni...