Közélet

2008.12.28. 19:49

Halászat: ötven dolgozó marad, a többit „magánosítják”

Alig egy hónapja van a Balatoni Halászati Zrt. menedzsmentjének arra, hogy a vagyontanács döntésének megfelelően privatizációra készítse elő a társaság eladásra szánt üzletrészeit, azaz a tógazdaságokat és a halfeldolgozót.

Kolumbán Tünde

A cég vezetésének január 20-ig kell elkészítenie az anyagot, ami február 5-én kerül a közgyűlés elé. Kiss György Károly elnök-vezérigazgató nem kívánta kommentálni a privatizációról szóló tulajdonosi döntést, mindössze annyit mondott, hogy a december 17-i határozat végre tiszta viszonyokat fog teremteni, hiszen az már a társaság gazdálkodását veszélyeztetette, hogy a privatizáció 2007 óta napirenden volt, döntés azonban nem született. A halászat elnök-vezérigazgatója emlékeztetett rá: három lehetséges tervet készítettek korábban a privatizációra, ám a most elfogadott döntés – miszerint a Balatoni Halászati Zrt. a jövőben csak a tó ökológiai egyensúlyának fenntartásáért, valamint a horgászturizmusért felel – egy negyedik verzió.



Kiss György Károly szerint arról egyelőre nehéz beszélni, hogy jó döntés született-e, hiszen mint mondta: minden a végrehajtástól függ. Az azonban a vezérigazgató véleménye szerint is fontos, hogy a kötelező állami feladatok végrehajtására a vállalatnak költségvetési forrásra lesz szüksége, amit jogszabályban is rögzíteni kell. Álláspontja szerint a hosszú távú tervezhetőség érdekében szerencsésebb lenne, ha nem évente dőlne el, hogy mekkora állami forrás áll a cég rendelkezésére, hanem több évre előre kellene meghatározni a költségvetési forrás mértékét.
[caption id="" align="aligncenter" width="600"] A tulajdonosok döntésén múlik marad-e a zrt. élén
[/caption]
[caption id="" align="alignright" width="196"] Ötven dolgozó marad, a többi „magánosítják”
[/caption]A számítások szerint egyébként a közfeladatok ellátása: az állományszabályozó halászat, a haltelepítés, és a halnevelés feltételrendszerének biztosítása, a halmonitoring működtetése, a jelenleginél hatékonyabb halőrzés megszervezése, illetve az esetleges havária helyzetek kezelése évente mintegy 250-300 millió forintba kerülhet. A cég piaci bevételt a jövőben csupán a horgászjegyek eladásából remélhet, ez azonban a kötelező feladatok ellátását nem fedezi.

Kiss arról is beszélt: az értékesítésre szánt tógazdaságok és a halfeldolgozó már csak azért is jelenthetnek vonzó befektetési lehetőséget, mert mezőgazdasági ingatlannak számítanak, s mint ilyenek, a hazai piacon ezeknek az értéke még nem érte el az uniós árszintet.

Ami pedig a dolgozók és a vezér személyes sorsát illeti: a mostani mintegy kétszáz fős létszámmal szemben az üzletrészek dobra verése után a zrt-nek elegendő lesz ötven dolgozó is. Erősen kérdéses ugyanakkor, hogy a magánkézbe kerülő tógazdaságokban és a halfeldolgozóban sikerül-e elérni a jelenlegi személyzet továbbfoglalkoztatását. A változások persze a felső vezetést is érintik. Kiss György Károly arra a kérdésre, hogy marad-e a Balatoni Halászati Zrt. élén, azt felelte: ez nem rajta, hanem a tulajdonosok döntésén múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!