Közélet

2010.04.07. 11:28

Száguldás az életért: 200-zal hasítanak két keréken a mentők

Mozgékonyak és gyorsaságukon akár emberélet is múlhat: a motoros mentő szolgálat rövidesen újabb egységgel erősödhet. Tervek szerint a Balaton déli partján ismét munkába állhat egy újabb egység.

Harsányi Miklós

A húsvéti kaposvári motorostalálkozón is megcsodálhatták a motoros mentők egyik gépét. Yamaha, Harley Davidson  és Honda – jelenleg ebből áll a flotta. Húszan alkotják a csapatot: nagy részük orvos, s néhány mentőtiszt is ellátja a szolgálatot. A csapat orvos tagja, Lausch Patrik egy Harley Electra Glide Police-t hajt; a csaknem 1700 köbcentis motor óránként közel 200 kilométeres tempóra képes.
– Gépkocsi baleset, mérgezés és robbanás: ilyen esetekhez is kapunk riasztást – magyarázta  Lausch doktor. – Munkatársaimmal rendszerint súlyos balesetekhez vonulunk ki.



A motoros szolgálat próbaüzeme öt éve volt, idézte fel a kezdeteket  Porpáczy Richárd, a motoros alapítvány médiareferense. – Először egy Yamahát kaptunk, s a Balaton déli partján kezdtek dolgozni a kollégáink. Ami meglehetősen jól sikerült. A következő évben már az autópályán is feltűnt az egység. 2006-ban két motorkerékpárral bővült az állomány. Az MO- és az M3-as kiemelten forgalmas részein látták el a szolgálatot. Idővel újabb és újabb szakemberek csatlakoztak az alapítványhoz.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] 15 perccel is helyszínre érhetnek a fürge motorokkal a mentősök
[/caption]

– Mozgékonyság, s rendkívül gyors hadrafoghatóság – foglalta össze a főbb előnyöket a szakember. A mentőmotoros jóval hamarabb érhet a baleseti helyszínre, mint a mentőautó. A különbség akár 10-15 perc is lehet. Porpáczy jelezte: jó pár alkalommal előfordult, hogy a mentőkocsit menetközben visszafordították. – Ez azért fordulhatott elő, mivel a motoros mentős lényegesen gyorsabban ki, s a doktor látta, hogy nincs olyan súlyos gond, mint amit a bejelentéskor közöltek – tette hozzá.
A motorok felszereltsége szinte megegyezik a rohamkocsiéval – büszkélkednek a mentők. Valóban: a hordágyat és az oxigénpalackot leszámítva rengeteg fontos intenzív mentőeszköz megtalálható a gépen. Így egyebek mellett EKG-val kiegészített defibrillátor, bőséges gyógyszerkészlet, égési kötszer, szike, nyakmerevítő, s altatószer is a szakemberek rendelkezésre áll. Jelenleg három motoros egység működik az országban. Az M0-ás szigetszentmiklósi szakaszán, az M3-as gödöllői körzetében valamint Tiszaújváros térségében. Májustól várhatóan az M6-os sztrádán áll szolgálatba egy motoros csoport.

Ezek is érdekelhetik