Közélet

2010.06.07. 09:03

Balatonra költöznek a vöröskeresztesek

Kevesebb kedvvel adakoznak a cégek, amióta áfát kell fizetni az adományok után is.

Varga Andrea

Ez a tendencia a Vöröskeresztnél is látszik – tudtuk meg Sótonyi Tibornétól, a Vöröskereszt somogyi szervezetének igazgatójától. Ám – miközben a gazdasági válság ugyancsak sok mindenre rányomta bélyegét –, az embereket jó ügy érdekében lehet mozgósítani. Például egy-egy konkrét céllal meghirdetett gyűjtés mindig befogadó fülekre talál.

Sótonyi Tiborné elmondta azt is: használt ruhát visznek rendszeresen hozzájuk, élelmiszert és játékot leginkább karácsony táján. Somogy megyében több mint 1800 önkéntesük dolgozik, akik segítik a véradás szervezést, és a szociális munkában vesznek részt. Vannak fiatal önkéntesek is, akik előszeretettel vállalják, hogy rendezvényeken elsősegélynyújtási bemutatót tartanak, vagy versenyek lebonyolításában segédkeznek.

A fiatal segítők foglalkoztatásánál ügyelni kell a szigorú szabályozásra, például hány órát lehet iskolaidőszakban vagy éppen hétvégén foglalkoztatni őket.



Sótonyi Tiborné hozzátette: évek óta hagyomány, s idén sem lesz másként, hogy a nyári szezonban a különböző régiók fiatal önkéntesei a Balaton partjára „költöznek”, elsősegélynyújtó szolgálatot látnak el. A szezon kezdetétől a végéig találkozhatunk velük a strandokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!