Közélet

2010.12.15. 15:48

Vak nagykövet a diákok szemében, humorral a tabuk ellen

Leveri, mint vak a poharat – perceken belül elsül a vak előadótól egészen más hangzású poén Orsós Zsolt óráján a Táncsicsban. Sietnie kell, negyvenöt perce van, hogy lebontsa a tabukat.

Balassa Tamás

A magas, sportos fiatalember segítője vállát fogva lép a kaposvári Táncsics gimnázium egyik 11. osztályának földszinti termébe. Azt a feladatot kapta, hogy fogyatékkal élőkről és a Paralimpiákról meséljen a fiataloknak. Szemüveget nem visel, és a Szolidaritás Nagyköveteként sem öltözi túl a hallgatóságot. Pulóverben és egy hatalmas sportcipőben áll a tábla elé.

– Tegeződünk, rendben? – igyekszik megalapozni Orsós Zsolt, hogy előadás helyett inkább beszélgetés következzen –, és nektek az lesz a dolgotok, hogy próbáljatok zavarba hozni. Sok helyen jártam már, de ez még senkinek sem sikerült –provokálja finoman a hallgatóságát.
A diákok egy pisszenés nélkül figyelik, tényleg ilyen jó fej-e az előttük álló szép szál legény, vagy csak megjátssza magát. Nyitott tekintettel várják, mi következik.
– Teljesen vak vagyok – mondja –, így a jelentkezés nem pálya. Kiabáljatok közbe bármikor – tisztázza a szabályokat.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Orsós Zsolt, a Magyar Csörgőlabda Válogatott tagja.
[/caption]

Orsós Zsolt ezt követően a fogyatékkal élők négy típusát igyekszik felsoroltatni a diákokkal. A vak és a siket után az értelmiségi fogyatékos és a mozgássérült kifejezés is előkerül, és túl vagyunk egy sor újabb poénon.
– Valóban, ha vakvezető kutyám lenne, akkor lenne itt egy vakvezető kutya. – Angol humorban sem gyenge az előadó.Vaknak lenni ilyen vicces?, járhat a diákok fejében, de talán azt is érzik, hamarosan a dráma is előkerül.

– Ötévesen vakultam meg. Két hónapos voltam, amikor a szüleim megtudták, meg fogok vakulni. Zöldhályoggal születtem, öt éves koromig több műtéttel próbálták kitolni ennek az időpontját. Nem sikerült. Kérdezhetitek, milyen érzés volt ez, és azt kell mondjam, kevésbé rázott meg, mintha harminc évesen vakultam volna meg. Azt gondoltam, eddig láttam, most nem látok, valamikor biztosan megint látni fogok. Ma már tudom, hogy nem fogok.

Meg kellett tanulnia vakon élni. Megszoknia, hogy centire pontosan megjegyezze, hová tette az asztalon a poharat, mert ellenkező esetben... életbe lép a nyitópoén. Önmagán segített tehát.
De hogy is lehet segíteni egy vaknak, egy mozgásában korlátozottnak? Igen-igen, feleli a jó válaszra, meg kell kérdezni, segíthetek-e?
– Akartak már átkísérni a zebrán úgy, hogy én nem akartam átmenni, csak éppen várakoztam valakire – meséli. – Jöjjön, zöld van! Nagyon kedves és segítőkész volt az illető, de hiába.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Pisszenés nélkül figyelték az előadót a tanulók.
[/caption]

Ismét a diákok segítségével kiderül, a biztonságérzet kialakítása a fontos. Ezért van az, hogy nem kell karon fogni egy vakot a zebránál, mert ő inkább úgy érzi biztonságban magát, ha megfoghatja a segítője vállát. Sok fogyatékkal élő nem bízik a látó társadalomban, mondja, és ezen mindenképpen változtatni kellene.
– Anyukám mondta mindig, sötétben ne indulj el, kisfiam. De hát nem szólnak, mikor sötétedik, mondtam ilyenkor. Egyszer valaki el akarta venni a fehér botomat kolduláshoz. Beígértem két nagy pofont, és kijelentettem, a fehér bot velem jött, és velem is megy el. Vele szeretnék bejutni a Magyar Sport Házába...
És így lett. A jó irányt mutató és mindenki tájékozódását segítő fehér bot jó kezekben maradt.



Csörgőlabda válogatott gólvágó lehengerlő időérzékkel

A Szolidaritás Nagyköveteként Soltész Miklós szociális államtitkár megbízásából  járja az országot Orsós Zsolt. A 30 éves fiatalember szerdán a Táncsicsban Stickel Péter művelődési igazgató és Reöthy Ferenc igazgató kíséretében beszélt a fogyatékkal élők életéről. A szekszárdi születésű fiatalember kendőzetlenül, tabuk nélkül mesélt magáról. És különösnek tűnő képességekről is bizonyságot adott. Az előadás huszadik percében például megmondta a pontos időt.
– Nem vesztette el az időérzékét, amikor megvakult? – kérdezte ekkor egy ifjú az első sorból.

Többekből előjött ekkor a jó megfigyelő, és egyszerre kérdezték: miért van óra a karján? Zsolt ekkor egy diák közreműködésével avatta be a hallgatóságot a felnyitható fedelű Braille-óra működésébe.
Előmeneteléről szólva Orsós Zsolt elmondta: hatévesen került a fővárosba, ahol a vakok iskolájába járt. Később átíratkozott egy „látó általános iskolába”, majd Budapesten az egyik legjobb gimnáziumot végezte el. A jogi egyetemből egy évet vállalt, aztán inkább a testnevelési egyetemet választotta, ott diplomázott.

Orsós Zsolt húsz éve versenysportoló, a Magyar Csörgőlabda Válogatott tagja. Az Európa Bajnokságot és a Világkupát nyert csapatot erősítette, a Paralimpiákon nem jött ki ilyen jól a lépés. Sidney-ben 8., Athénban 7. lett a különítmény. Zsolt a három legjobb góllövő egyike volt.
A csörgőlabdát az ország számos középiskolásához hasonlóan a táncsicsosok is kipróbálhatták.
– Bekötött szemmel játszotok majd, és először azt mondjátok majd, Úristen, nem látok! – mosolygott Zsolt. – Amire én azt felelem majd: Én sem, csak én nem kiabálok...

Ezek is érdekelhetik