Közélet

2011.05.02. 07:45

Munkáról ábrándozó kétharmad: kilátástalan az állástalanság

Somogy jelentős részén minden ötödik munkaképes állástalan, de akadnak olyan falvak, ahol a helyieknek több mint kétharmada csak ábrándozhat bármiféle állandó munkáról.

Vas András

A május elsejei majálisok, szakszervezeti rendezvények alapján úgy tűnik, kezd megkopni a munka ünnepének a becsülete. Pedig Somogy jelentős részén mindennap megünnepelnék, ha sikerülne munkát szereznie.

Ha csak a számokat nézzük, a Tab melletti Kára a somogyi munkavállalói Kánaán, hiszen mindössze egyetlen álláskereső szerepel a nyilvántartásban. Némiképp árnyalja a képet, hogy a mindössze 53 lakosú településen huszonketten tagjai a gazdaságilag aktív népességnek, az egyetlen állástalan önmagában 4,5 százalékos munkanélküliséget jelent. A kistérségben viszont már messze nem ilyen rózsás a helyzet, minden ötödik munkaképes állást keres, persze ez még mindig kedvezőbb állapot, mint a legrosszabb helyzetben lévő Lengyeltóti környékén, ahol csaknem 30 százalékos a munkanélküliség.

A siófoki kistérségben ennek kevesebb mint a fele, s megyei szinten a kaposvári és a balatonföldvári adatok is irigylésre méltóak – az ország boldogabb részein viszont felszisszennének a 17 százaléknál magasabb munkanélküliségi ráta láttán. A megye tíz legrosszabb helyzetben lévő településének adatait pedig sok helyen el sem tudnák képzelni, ezekben a – döntően közép- és dél-somogyi – falvakban ugyanis az emberek minimum kétharmada állástalan. A megyei „listavezető” Rinyabesenyőn pedig az 59 gazdaságilag aktív lakóból tízen büszkélkedhetnek csak állandó munkával, ami 83,1 százalékos munkanélküliséget jelent...

Gyönyörű környezetben, Somogy egyik vadászparadicsomán keresztül vezet az út Lábodról a 162 lakosú faluba, az erdei út egy darabig a legnagyobb szegénység és a gazdagság felé visz, hogy aztán jó kilométerrel a falutábla előtt elágazzon: a nagysalléri vadászkastélyba tartók így legalább nem szembesülnek a nyomorral...

Melynek első jele a település szélén szomorkodó, salétromos falú templom, mellette kidőlt-bedőlt, félig lebontott ház áll, a csűr már teljesen megadta magát az időnek, egy kecske legel a falak között kinőtt gazból. Lehúzódunk az út szélére, mert rozoga lovas kocsi jön a keskeny betoncsíkon, ám mielőtt igazán belemerülhetnénk a reménytelen helyzet kivesézésébe, kiderül, a bakon ülő roma pár Homokszentgyörgyről kocsizott át, hogy eladjon néhány vesszőből font kosarat.
– Vegyenek má'' egyet! – próbálkozik nálunk is a kocsiderékban ülő asszony, de nem köttetik meg az üzlet, s láthatóan másnak sem kell a véka, így feleslegesen döcögtek át a több mint öt kilométernyi földúton.
Mely a helyiek szerint az egyik legfőbb okozója nyomorúságuknak: Mike, Görgeteg, Alsótapazd és Homokszent-györgy felé is csak kerékszabdalta földes út vezet; főként utóbbi felé éreznék szükségét a köves útnak, hiszen ezzel kinyílna Szigetvár felé a zsáktelepülés. Ami egyet jelentene a nagyobb buszforgalommal, mely jelenleg a másik oka a kirívóan magas munkanélküliségnek.

– Egyszerűen nem tud az ember elhelyezkedni, mert ahol legalább két műszakban alkalmaznák, nem tud bejárni – hagyja abba a kaszálást a kedvünkért néhány percig Bogdán János. A rendszerváltás előtt a Danuvi-ában dolgozott gépállítóként, majd a Zöldmező téeszben, de mindkettő megszűnt, s azóta munkanélküli. Gépi forgácsoló a szakmája, azaz vasmunkás, ami elvileg hiányszakma, ám a munkaügyi központban, ha meghallják, hogy Rinyabesenyőn lakik, tehetetlenül széttárják a kezüket.
– Közhasznú munkásként dolgoztam az óvodában, mint fűtő – folytatja –, ám azt is átszervezték, így maradt a segély. Illetve a gyerekeim tartanak el, mármint az értük kapott családi pótlék. Ami szerintem szégyen...



Az egyik fia Barcson, a másik Kaposváron jár középiskolába, előbbi az idén végez szerkezetlakatosként, s tudja, ha hazajön, esélye sincs munkát kapnia.
– Így is csak úgy tudják majd alkalmazni – húzza el a száját Bogdán János –, ha három hónapra regisztrál munkanélkülinek, s csak ezután veszik a céghez, mert így támogatást kapnak majd utána. Amúgy erre innen sokan hajlandóak lennének, csak éppen, mivel három busz jön be a faluba, nem tudnak dolgozni járni.

Pedig a település munkanélkülijei között rengeteg a szakmunkás, gáz- és központi fűtés-szerelő, kőműves, esztergályos, CNC-esztergályos, lakatos, szakács is akad közöttük. Ám szakmájuk helyett közmunkásként jobbára árkot tisztítanak, parkot gondoznak, füvet nyírnak. Vállalkozás nincs a faluban, az erdők és a földek magánkézbe kerültek, s csak kevesen jutnak ott munkához.
– Az erdészetnél dolgozom – mondja Bleier Sándor –, de tényleg kevesen vagyunk, régen a falu egyik fele itt, a másik a téeszben talált munkát.
A környező földek olasz tulajdonosa viszont a helybéliek közül csak idényjelleggel foglalkoztat néhányat, állandó alkalmazottai a rinyabesenyőiek szerint mind mikeiek.

Orsós Julianna is a téeszben dolgozott, persze van annak már vagy húsz éve, amikor utoljára hivatalosan állásban tudhatta magát.
– A kevéske nyugdíjamból próbálok megélni – ballag az egyik igencsak gazos porta felé a Rákóczi utcában, miközben egy üres talicskát tol maga előtt. – De legalább van valami fix pénzem. A fiataloknak még enynyi sincs, néha akad közmunka, illetve tavasztól őszig a gyógynövényezés, vargányázás, csetézés.

– Abból viszont nem lehet megélni – legyint Bogdán János. – Elmennék innen, de lehetetlen eladni a házat. Nagyon bánom, hogy a szocpolt ide építettem be, esélyem sincs túladni rajta. Egy évig futtattam az interneten, de senki sem jelentkezett. Persze megértem, minek jönne ide bárki: közlekedni nem lehet, a bolt csak délelőtt van nyitva, máról holnapra tengődünk. Ha kinyitnák a falut Szentgyörgy felé, talán Szigetvárra el tudnánk járni dolgozni, de tudom, ebből sem lesz semmi, hiszen 1974 óta ígérgetik, de még egy kanál sódert sem hozott ide senki. Ez egy halálra ítélt falu, ahonnét el kellene menekülni. Csak éppen még arra sincs esélyünk...

Ezek is érdekelhetik