Közélet

2011.06.09. 18:13

Zrínyi kútját keresik, lesz pénz a folytatásra

Tovább kereshetik idén az Őrtilos-Belezna határán emelkedő, egykori Zrínyi-Újvár kútját.

Varga Andrea

Költő László régész-főmuzeológustól megtudtuk: a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága egy millió forintot nyert e célra a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, amelyhez Belezna és Őrtilos önkormányzata, valamint a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága is tesz pénzt, így több mint másfél millió forintot fordíthatnak feltárásra, feldolgozásra és dokumentálásra.

Az egyetlen Zrínyiek által Magyarországon épített várat 1664-ben foglalták el a törökök, napjainkban semmi nem látható a régi palánkvárból. A régészek feltáró munkáját pár éve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói, oktatói, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai is segítik. Az idén július utolsó hetében lesznek itt. Korábban leginkább hadszíntérkutatást végeztek, illetve párhuzamosan megkezdték az 1950-es évekből itt maradt bunker rendszer feltárását.



Tavaly már újra a váré volt a főszerep: az udvarát vették górcső alá, hogy feltárhassák a kútját. Annál is inkább, mert történeti források szerint a törökök ebbe dobták a védők holttestét. Végül a védők szálláshelyéül szolgáló barakkokra bukkantak, a tapasztásra használt agyag szinte téglává égett, üszkös gerendák, szenes falmaradványok kerültek elő, és az egykori használati tárgyakból származó cserépdarabok, meg ágyúgolyó.

Költő László elmondta: további műszeres méréseket is terveznek nyáron, a tavaly felfedezett belső épületek meghatározására, összefüggéseinek régészeti tisztázására. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!