Közélet

2011.08.08. 09:46

Megküzdöttünk a horvátokkal Zrínyi váráért, csatát nyertünk

Többé nem kételkednek a régészek sem, a feltárások bebizonyították, hogy magyar földön volt Zrínyi-Újvár.

Varga Andrea

Osztrák és horvát szakemberek még tavaly is kételkedtek, ám az idei feltárások eredményét tekintve biztosan kijelenthető: Zrínyi- Újvár nem horvát területen, hanem a jelenlegi Belezna-Őrtilos határában állt – tudtuk meg Költő László régész-főmuzeológustól. Elmondta: a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága egymillió forintot nyert az idei feltáró munkákra a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, amelyhez Belezna és Őrtilos önkormányzata 200-200 ezer forintot tett, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága pedig 250 ezret, így július 14-én elkezdhették a munkát, amit e héten fejeznek be. Segítettek, immár hagyományosan a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatói, hallgatói, valamint az ELTE és a szegedi tudományegyetem régészhallgatói, emellett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum is képviseltette magát.



Az 1970-es években már meghatározták a vár helyét korabeli térképvázlatok és ott talált leletek alapján. Zrínyi Miklós hadvezér 1661-ben kezdte építtetni. A Habsburgok nem könnyítették meg a dolgát, ennek ellenére 1663-ra elkészült a palánkvár, rá egy évre már a török hadsereg támadásainak a célpontjává vált. A Murán vert hajóhidat védelmezte, amin a keresztény csapatok átkelhettek török területre. Stratégiai jelentősége, hogy elvágta a Muraközbe indítandó török portyák viszszavonulási útját és akadályozta a török kézen levő Kanizsa utánpótlását.

1664-ben három hétig ostromolták a török seregek. A védműveket aknákkal fölrobbantották, ezután a császári hadvezetés megvédhetetlennek nyilvánította a várat és kiürítette. A támadók földig lerombolták, az 1500 védőből ezer meghalt. Költő László elmondta: ezúttal találtak ágyúgolyót, puskagolyót, III.Zsigmond király garasát, amivel valószínűleg zsoldot fizettek, valamint kályhacsempéket. Képet kaptak a falszerkezetről és a belső helyiségekről, egy helyiséget a hétvégére feltehetően feltárnak, emellett megtalálták a bejárat 1m 40 centi széles, bárdolatlan rönkfából készült küszöbét is. Mivel az egyetem szakemberei korábban elsősorban hadszíntérkutatást végeztek, így az ostrom menetére vonatkozó következtetéseknek is birtokában vannak. Amit szerettek volna, ám nem találtak meg: a vár kútja, amelybe állítólag a védők holttestét dobták a törökök. Megtudtuk: ha pénz lesz, biztosan folytatódik a feltárás, annál is inkább mivel az önkormányzatok szorgalmazzák – akár egy Horvátországba is átmenő – hadi ösvény kialakítását, amelynek része lenne a vár emlékhely, illetve azok az itt épített, 1950-es évekből való bunkerek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!